Nem terveznek választási büdzsét

2003.10.03. 08:42
A ciklus végéig szóló költségvetési tervekből látszik, hogy a kormány a 2006-os választási évben nem számol a költsévetási kiadások drasztikus megugrásával, vagyis - a tervek szintjén legalábbis - nem teszik kívánatosabbá működésüket felpörgetett jólési intézkedésekkel. Mindez persze az idei háztartástól is függ, amelynek hiánya szeptember végére csaknem elérte az éves tervet.
Nagyjából a Pénzügyminisztérium várakozásainak megfelelő, 101,8 milliárd forintos hiánnyal zárt szeptemberben az államháztartás az előzetes adatok szerint. Az alrendszerek közül a központi költségvetésben már meghaladja az éves előirányzatot a kilencedik hónap végére elért 588,6 milliárdos deficit. Az államháztartás egészében 23 milliárd forint híján szintén eléri az egész éves előirányzatot a hiány.

A PM közleménye szerint a szezonális ingadozásokat is figyelembe véve megfelel a várakozásnak a kimutatott deficit. A tárcánál úgy számolnak, hogy egy nagyobb mértékű decemberi szufficit akadályozza meg a hiány ezermilliárd forint fölé emelkedését, a piac azonban kitart a magasabb hiányprognózisa mellett.

Visszaesik a kiadások növekedése

A 2004-es költségvetési törvényjavaslat szerint a kormányzati ciklus két utolsó évében, 2005-ben és 2006-ban jelentősen visszaesik az államháztartás konszolidált bevételeinek és kiadásainak növekedése: míg jövőre 14-12 százalékos bővüléssel kalkulálnak, a rákövetkező években a bevételek 6-7,5, a kiadások 5-5,5 százalékkal nőhetnek.

A 2006-os, választási évben kismértékben, 5,2-ről 5,5 százalékra emelkednek a kiadások, vagyis a tervszámok jelenleg nem jeleznek - az elmúlt 13 évben amúgy jellemző - mértéktelen költekezést a parlamenti választások évére. A kiadások azonban még így is közel 2,5 százalékkal bővülnek reálértékben a 3 százalékos infláció felett, a tervezett GDP-bővülés ütemét azonban csak kismértékben múlják felül.

Minden előrejelzést megváltoztathat azonban az idei mérleg alakulása.