És mégis választási lett a büdzsé

2005.10.06. 11:10
A szakértők szerint a kiadások növelésével és a bevételek csökkentésével minden korábbi kormányzati ígéret ellenére választási költségvetést sikerült készíteni. A költségvetésben az ideinél kisebb mellészámolások vannak, de alultervezték az adósságszolgálattal kapcsolatos kiadásokat és kétséges egy 238 milliárdos autópálya-tétel sorsa is.
Osztogató jellegű, választási költségvetés lett a 2006-os - mondja a Kopint-Datorg tudományos vezérigazgató-helyettese. Erre utal, hogy a kiadásokat az infláció mértékét jócskán meghaladó mértékben emelik - csak a központi büdzsé kiadásai

Megmagyarázhatatlan tételek

Emellett két megkérdőjelezhető tételt talált a szakértő a törvénytervezetben. Az egyik a Nemzeti Autópálya Rt. hitelátvállalásával kapcsolatos 238,1 milliárd forintos kiadás, ami csak a pénzforgalmi egyenlegben jelenik meg hiányként, az Európai Unió statisztikájával számolt eredményszemléletűben nem. A szakember szerint erre nem található kielégítő magyarázat a törvénytervezetben.

A másik problémát Palócz Éva szerint az adósságszolgálattal kapcsolatos tervek jelentik. Erre a célra a kormány jövőre 835 milliárd forintot szánna az erre az évre tervezett - de Palócz Éva szerint nem tartható - 880 milliárd forint helyett. Ez a 835 milliárd nagyon kevés, hiszen az adósságállomány nőtt, és az idei lendületes jegybanki kamatvágás folytatása sem várható. Kisebb ütemű kamatcsökkentés esetén is legalább 100 milliárd forinttal emelkedni fog ez a tétel Palócz szerint, ha azonban nem csökken tovább - vagy esetleg újra emelkedésnek indul - az alapkamat, akár 150-200 milliárd is lehet az eltérés.

Végigkampányolt a költségvetés

A büdzsé tervezetét látva az elmúlt 3,5 évet visszamenőleg is másképpen értékeli az ember, véglegesen elmondható, hogy az ígért reformok elmaradtak, és nemhogy az idei, de a kormány minden költségvetési tervezete választási jellegű volt - mondta Csaba László. A közgazdász egyetemi tanár szerint nem lehet nem választásinak minősíteni egy olyan tervezetet, mely az idei, várhatóan 8,5-9 százalék közötti finanszírozási deficittel záró évre, mint kiindulási alapra egy olyan javaslatot fogalmaz meg, mely a kiadásokat növeli, a bevételeket viszont csökkenti. A szakember értékelése szerint a 100 lépés programja ugyan tükröződik a költségvetésben, de alapvetően ez is egy osztogató jellegű, "mindenkinek adunk valamit" típusú programnak bizonyult: ezt bizonyítják a szociális kiadások növelésére fordított plusz kiadások ugyanúgy, mint az autópálya-építések melletti kiállás. Ez utóbbiban Csaba László szerint az a szocializmus irányadó szempont köszön vissza, mely a termelés elsőségét hirdette a gazdasági körülményekre, lehetőségekre való tekintet nélkül.

További kiadások lehetnek

Nem ítéli rosszabbnak az elmúlt évek költségvetési javaslatainál a 2006-os tervezetet Forián Szabó Gergely, a CA-IB Alapkezelő elemzője, hozzátéve, hogy ez önmagában csak annyit jelent, hogy a deficit-túllépés mértéke nem haladja meg az elmúlt években megszokottá vált 2-3 százalékpontos mértéket. A szakértő szerint komoly kérdőjelek merülnek fel a bevételi oldalon, például az áfából befolyó összegek vonatkozásában. Az 1998-as és a 2002-es tapasztalatok alapján ugyanakkor arra emlékeztet: a választási években jellemző az állami vállalatok feltőkésítése, a veszteségek leírása, ami több százmilliárd forintnyi egyszeri kiadással is megterhelheti a büdzsét. Szintén a választási évek sajátossága, hogy a költségvetést beterjesztő kormányok általában semmiféle felelősséget sem vállalnak a törvény végrehajtásért, hiszen az elszámolás már a következő kormányzati ciklusra esik.