Támadnak a bulvárklónok

Ahhoz képest, hogy két évvel ezelőtt néhány héten keresztül egyetlen bulvárlap létezett Magyarországon, ma már csak úgy hemzsegnek, pedig a kiszivárgott hírek szerint legfeljebb a piacvezető Blikk lehet nyereséges. A legújabb, rövidesen az utcára kerülő jelentkezőt a sajtóban ugyan Kurír néven emlegetik, ám a leendő lapigazgató az Indexnek cáfolta, hogy ezen a néven futnának majd. Újraéledhet az Esti Hírlap is, miközben a megszűnés fenyegeti a kizárólag női munkatársak által készített Holnapot.
Bár a nyomtatott sajtó reklámbevételei az egész világon csökkennek, ráadásul a bennfentesek szerint a magyar olvasótábor még sohasem tartott el egyszerre két nyereséges bulvárlapot, mindig akad új jelentkező. (Magyarországon az év elején nőtt a reklámköltés, de ebben jelentős szerepe volt a rendkívüli elánnal folytatott kormányzati kampánynak.)

Az előttünk egyelőre nem igazán világos okokból megbolydult bulvárlap piac egyik legaktívabb szereplője a korábban hirdetési újságkiadóként ismert Újpressz Rt.

Alighogy elkezdődött a holnap

A cég idén áprilisban indította el a Holnap című bulvárlapot. Novák Tünde főszerkesztő akkor azt nyilatkozta az Indexnek, hogy "A Holnap a szórakoztatásra koncentrál, politikával egyáltalán nem foglalkozik, így nem is igazán konkurenciája a többi lapnak". Ez végül is bejött, bár talán nem így gondolta. A Honlap sajtóhírek szerint gyakorlatilag azonnal megbukott, hiába nyomtatták ki 120 ezer példányban az elején, a rettenetes külalak miatt nehezen elemezhető tartalom nem ragadta meg az olvasókat.

Kurír vagy nem Kurír?

Az Újpresszt a jelek szerint nem kedvetlenítette el a Holnap vegetálása, ugyanis új bulvárlappal készül piacra lépni. Az újság szervezésében részt vevő - a hírek szerint leendő lapigazgató - H. Bíró László, a Népszava egykori főszerkesztője érdeklődésünkre nem árult el részleteket. Úgy fogalmazott, hogy ez olyan lenne, mintha egy Forma 1-es csapat elárulná az edzés-beállításait. Annyit árult el, hogy a lap "hamarosan" megjelenik. H. Bíró figyelmeztetett arra, hogy a lábra kelt pletykákkal ellentétben egyáltalán nem biztos, hogy az újság címében benne lesz a "Kurír" szó. A névről még nem döntöttek, sokféle lehetőség él - fogalmazott.

Más hírek viszont arról szóltak, hogy az Újpresszt érdekelné a Kurír név megvétele. Szintén meg nem erősített sajtóinformációk szólnak arról, hogy az Újpressz megszüntetné a Holnap kiadását viszont érdeklődik a Népszava megvétele iránt.

Síró második

A piacvezető Bikk a svájci Ringier tulajdona. A kiadó a Magyar Terjesztésellenőrző Szövetség (MATESZ) szerint 2001. negyedik negyedévében megjelenésenként átlagosan 190 ezer példányt értékesített. Miután a Ringier 2000-ben a Mai Nap megvásárlásával és megszüntetésével egyszereplőssé akarta tenni a piacot, az újságot szinte azonos külalakkal Mai Lap címen újraindították. Ebből lett később a Színes Mai Lap, amelyet a Híd Rádió Rt. jelentet meg. A Mai Lap eladott példányszáma 60-75 ezer körül mozog a hozzáférhető adatok szerint. Az új belépőknek figyelmeztetés lehet, hogy a Mai Lap akkor sem hozott nyereséget, amikor a kétszereplős piacon tusakodott a Blikkel.

Klónok támadása

Ez nem szegte kedvét a befektetőknek, a megboldogult Mai Napnak ugyanis idén megjelent egy újabb klónja, a Som Média nevű cég gondozásában, váratlan húzással Mai Nap címen.

És hogy a belterjes önklónozás még jobban kivirágozzon, a valaha volt Kurír főszerkesztője, Szűcs Gábor által vezetett Media Network Kft. a Napi Gazdaság szerint újraindítaná a fénykorában egymilliónál több példányban terített Esti Hírlapot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37