Először járt 19 000 pont felett a BUX

Folyamatosan dúlnek meg az újabb csúcsok a tőzsdén, pénteken először kerül 19 ezer pont fölé a BUX, és végül 18 995 ponton zárta a napot. A Raiffeisen elemzője szerint nagy zuhanásra nem lehet számítani.
Folytatódik a rally a Budapesti Értéktőzsde parkettjén, folyamatosan dőlnek meg az újabb csúcsok. A további 1,4 százalékkal 18 995 pontig erősödő BUX a délután egy óra körül 19 027,3 pontos soha nem látott magasságban is járt. Tartós külföldi intézményi vételek jellemzik a gyógyszergyártók piacát, az eladói oldal pedig mérsékelt, aki nem bízott a részvényekben, már korábban kiszállt. Július első napján a 17,8 milliárd forintos összforgalomra sem lehet panasz.

Jelentős csúcsdöntés

Nagy alulértékeltséget már egyik papír esetében sem látunk, a Mol részvényeinek vannak a legkedvezőbb kilátásai - mondta az Indexnek Lányi Bence, a Raiffeisen elemzője. Hangsúlyozta ugyanakkor: jelentős csúcsdöntés született, a technikai elemzők ilyenkor szokták azt mondani, nincs több ellenállás, nincs olyan határpont melyről "visszapattana" az index.

A márciusban beállított 18 878 pontot júniusban már többször közelítette, majd a tegnap elérte a BUX, de a rövid ideig élő 18 884 pontos csütörtök délutáni rekordot még azonnal korrekció követte. Lányi Bence szerint egyelőre töretlennek tűnik a kedvező befektetői hangulat, így bár kisebb korrekció bármikor bekövetkezhet, hirtelen nagy zuhanásra semmiképpen sem lehet számítani. Ugyanakkor a hétvége utáni első napokon dőlhet el, hogy megerősítést nyer-e a további szárnyalás, az elemző szerint a piaci hangulat alapján reális lehet az árfolyamok további növekedése. Ezt alátámaszthatja az is, hogy miközben a mostani rekordöntésben a gyógyszer részvények játszottak főszerepet, a két legnagyobb papír, a Mol és az OTP egyaránt több száz forinttal elmarad eddigi rekordárfolyamától.

A nyertesek

A nagy nyertesek közé tartozott a Richter és az MTelekom. A nagyobb kapitalizációjú gyógyszergyártó részvényei 3,2 százalékkal 30 975 forintos soha nem látott szintre drágultak, a távközlési papírok 2,6 százalékkal 895 forintig értékelődtek fel. A vezető részvények közül az OTP 0,8 százalékkal 6975, a MOL 0,6 százalékkal 17 245 forintig erősödött. A benchmark alatti teljesítményt nyújtva stagnált a Borsodchem és a Démász.

A nap végén erőteljes profit realizálás jellemezte az Egis piacát: a 19 840 forintos szinten is járó árfolyam 19 195 forintig esett vissza. A kisebbeknél tovább tartott a Fotex fundamentálisan nehezen indokolható szárnyalása: újabb 6,5 százalékkal 344 forintig lendült felfelé az árfolyam.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58