Jön a harmincezres BUX?

2007.04.26. 08:40
Csúcsközelben toporog a BUX, miközben a legnagyobb cégek teljesítménye idén és jövőre sem lesz túl szívderítő. Az elemzők és kereskedők megosztottak a további irányt illetően, homlokegyenest ellenkező vélekedésekkel is találkozni.

Múlt pénteki 25 829 pontos csúcsánál alig valamivel alacsonyabban, 25 605 ponton zárt tegnap a BUX. Egyelőre úgy tűnik, az emelkedés és az esés hívei egyensúlyban vannak, ez derült ki a Napi Gazdaság körkérdéséből is.

Az OTP a legerősebb

Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője szerint különösen a Richter–Mol párosnál érzékelhető, hogy az eladói szándékok erősebbek, ami a gyenge dollár miatt várhatóan nem túl kedvező gyorsjelentésekre vezethető vissza. A Magyar Telekom pedig előreszaladt, a jelenlegi kamatszint semmiképp sem indokolja az 1055 forintos árfolyamot, abba már a következő kamatvágások egy jó része is be van árazva.

A legerősebb részvény jelenleg az OTP, bár az vérmérséklet kérdése, hogy a Csányi-féle tájékoztatóból melyik befektető mennyit fogad el tényként – fogalmazott. Most úgy tűnik, hogy az OTP csak a nemzetközi hangulattal tudna esni, az viszont nagyon optimistának tűnik. Igazából az egész piacot shortolni kellene, esetleg egy OTP-vétellel fedezve – tette hozzá. A kisebb papíroknál ugyanúgy nem lát fundamentális okokat az emelkedésre, de úgy tűnik, a hangulat most mindent visz. Az Émász az MTelekomhoz hasonlóan előreszaladt, az ingatlansztorival rendelkező cégek ugyanígy érhetnének a jelenleginél jóval kevesebbet is.

A nagyokból vegyünk

Nem ilyen pesszimista Kocsi János, az ING elemzője. Náluk a négy blue chip mindegyike vételen van, a célárakból számolt BUX-érték pedig még 11,5 százalékos növekedést jelez az év végéig (ez 28 550 pont lenne). Megjegyezte, hogy az OTP-elemzést a közeljövőben frissítik, vagyis ez az érték kicsit változhat.

Egyébként az ING is úgy gondolja, hogy a megszorító csomag évében nem lenne indokolt ilyen optimizmus. A cégek teljesítménye sem idén, sem jövőre nem támasztja alá az árfolyam-növekedést. Hogy mégis optimisták, azt két dolog, a makrokonvergencia és a kamatvágások következtében a tőkeköltség várható csökkenése indokolja. Ennek fényében ugyanis az árazások már alacsonyak, s ezt az gondolatmenetet a nagybefektetők is egyre inkább magukévá teszik – tette hozzá.

A jegybank segíthet

A konszenzus szerint idén 15 százalékkal csökkennek a vállalati nyereségek, s a jövő évi 6 százalékos emelkedés után is alacsonyabban állnak majd 2008 végén, mint 2006. decemberben – mondta Miró József, az Erste stratégája. A tavalyi év legnagyobb tőzsdei részvényforgalmát felmutató cég szakembere ennek ellenére 30 500 pont fölötti BUX-ot is lehetségesnek tart év végére.

Az ok a várhatóan májusban beinduló kamatvágási ciklus, mivel a csökkenő hozamkörnyezet javítani fogja az értékelést. A hozamérzékeny papírok lesznek ennek a folyamatnak a nyertesei, így a blue chipek közül elsősorban az OTP – amely egyébként is dinamikus, 15 százalékos eredménynövekedést tud felmutatni. Emellett az osztalékpapírok – a Magyar Telekom, az Émász vagy például a Zwack – értékelődhetnek föl.

Költségcsökkentés, sok ingatlan

A Magyar Telekomnál idén kezdik kidolgozni az új stratégát, ami alighanem újabb költségcsökkentő programot is magával hoz. Emellett a régiós szektortársakhoz képest alacsonyabb az értékelése. A Molt a Katrina hurrikán idején tapasztalt szinten tartózkodó finomítói marzs hajthatja, amely várakozásai szerint a következő fél-háromnegyed évben ott is marad. Az olajpapírt segítheti a tőkeszerkezet javítása: nagyobb akvizíciók híján az év végén felülvizsgálhatják az osztalékpolitikát. Az elemző úgy véli, a gyógyszercégek is túl vannak a nehezén, de a mezőnyben még mindig ők tűnnek a legkevésbé attraktívnak.

A kisebb papírok közül a csökkenő hozamkörnyezetből a nagy ingatlanállománnyal rendelkezők profitálhatnak. A Fotex érdekes történet lehet, a Danubiusnál pedig a magas ingatlanértékhez növekvő hatékonyság társul. Az Émásztól 2000 forint feletti részvényenkénti eredményt vár Miró, ami egy konzervatívnak mondott 1800 forintos osztalékvárakozással társul. Ez alapján 27-28 ezer forint lehet a papír, ha a szabályozói környezet nem változik. A fedezeti szintek javulása és az ingatlanprojekt miatt érdekes lehet a Rába, a Pannonplastnál pedig a sikeres átalakítás után az alternatívenergia-üzletbe való beszállás adhat új lendületet.