Új csúcs a tőzsdén

Ismét történelmi csúcson, 20 722,64 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,02 pontos emelkedéssel, ismét történelmi csúcson, 20 722,64 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,32 százalékos erősödés.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 45,18 pontos nyitást követően csökkent pénteken kora délutánig. Délután fél háromkor 20 629,42 ponton állt, ami a csütörtöki záráshoz viszonyítva 27,20 pontos, 0,13 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál pedig 72,38 ponttal alacsonyabb.

A részvénypiac forgalma fél háromig 5,94 milliárd forintot ért el, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama napközben húszezer forint fölött is forgott, napi legmagasabb, egyben új történelmi csúcsot is jelentő árfolyama 20 090 forint volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58