A büdzsé hiánya túllépte az éves előirányzatot

Szerdán tette közzé az államháztartás első féléves helyzetéről szóló jelentését a pénzügyminisztérium. A központi költségvetés hiánya meghaladta az éves előirányzatot, a társadalombiztosításé elérte annak kétharmadát. A szaktárca szerint az államháztartás helyzete az első félévben a korábban felvázolt pályának megfelelően alakult.
Június végéig 988 milliárd forintnyi deficit keletkezett az államháztartás három nagy alrendszerében. A központi költségvetés 798,6 milliárd forintos hiánnyal zárt - ez az egész évre tervezett 699,7 milliárd forintnál 14,1 százalékkal nagyobb (igaz, elmarad a tavalyi első féléves 855,8 milliárdos deficittől).

A tb-hiány elérte az éves terv kétharmadát

Az elkülönített állami pénzalapok egyenlege a prognosztizáltnál kedvezőbb lett: 26,8 milliárd helyett 31,1 milliárdos többlettel zártak. A társadalombiztosítás hat hónap alatt 220,6 milliárd forintos hiányt hozott össze, ez az éves előirányzat kétharmada, bár a félévre prognosztizált összegnél csak 3 milliárddal több. A bevételek az éves terv 46 százalékát érték el, a kiadások viszont már 53 százalékon vannak.

A tavalyi féléves deficitet ez a 220,6 milliárdos hiány ugyancsak meghaladja, méghozzá 12 milliárd forinttal. Mivel 2004-ben 422,9 milliárd volt az éves defciti, míg az idei előirányzat mindössze 341,3 milliárd lenne, igencsak kérdéses, hogy ebben az évben tartható lesz-e a tb hiánycélja.

Korrekció és elégedettség

A minisztérium közleménye szerint a helyi önkormányzatok nélkül, uniós módszer szerint, valamint magánnyugdíj-pénztárral korrigálva számolt pénzforgalmi hiány a GDP 3,1 százaléka lett. Ezzel teljesült a minisztérium korábban közölt prognózisa. Az elsődleges hiány a GDP 1,9 százaléka volt, a nettó kamatkiadás 457 milliárd forintra rúgott. A szaktárca mindenesetre elégedett az idei gazdaságpolitikai pálya alakulásával, mint fogalmaznak, az államháztartás helyzete az első félévben a korábban felvázolt pályának megfelelően alakult.

A hagyományos módon számolt pénzforgalmi deficit a GDP 4,4 százaléka lett, ezt csökkentette egy 0,8 százalékpontos elszámolási korrekció - az eredményszemléletű és a pénzforgalmi szemléletű elszámolások közti különbség miatt -, valamint egy további 0,5 százalékpontos korrekció a magán-nyugdíjpénztári befizetések miatt. A minisztérium továbbra is azzal számol, hogy év végére az államháztartás - önkormányzatok nélküli - hiánya a GDP 3,6 százaléka lesz.

Korrigálás az áfavizsgálat és a mezőgazdasági támogatások miatt

A PM arra is felhívta a figyelmet, hogy a féléves egyenleg két olyan lényeges és jelenleg számításba vehető pénzforgalmi tételt tartalmaz, amelyek a tervezettől eltérően alakulnak, és amelyek indokolták a 0,8 százalékpontos korrekciót.

Az egyik tétel a tavalyi harmadik negyedév után visszaigényelt áfának az a része, amelyet az adóhivatal a tételes vizsgálat után az idén fizetett vissza. Ez az összeg mintegy 127 milliárd forint, ami pénzforgalomban az I. félévet, uniós módszer szerint a múlt évet érinti.

Ez az összeg növeli a pénzforgalmi hiányt, és javítja az uniós módszer szerinti egyenleget. A tavalyi 4,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány már e 127 milliárd forint figyelembevételével alakult ki. A másik tétel a 2004-ben faktorált mezőgazdasági támogatás 46,5 milliárd forintos összege. Ez az összeg is része a 2004. évi eredményszemléletű államháztartási deficitnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58