Romániában épít a Trigránit

Egymilliárd eurós bukaresti beruházást jelentett be a TriGránit ingatlanfejlesztési Részvénytársaság, amely a román fővárosban egész városrészt kíván beépíteni. A nemzetközi cégcsoport azonban nemcsak a fővárosra korlátozza terveit. Kolozsváron például hamarosan hozzákezd egy Pólus Center építéséhez, ezen kívül csaknem 10 romániai városban, így Brassóban, Crajován és Pitesti-ben és a Fekete-tenger partján lévő Konstancán is jelentős ingatlan-együtteseket készül felhúzni.
Egymilliárd eurós bukaresti beruházást jelentett be a TriGránit ingatlanfejlesztési Részvénytársaság, amely a román fővárosban egész városrészt kíván beépíteni. A bukaresti városközpontot és más romániai városokat érintő beruházási terveiről a cégcsoport legjelentősebb résztulajdonosai tájékoztatták a román fővárosban tartott fogadás keretében a romániai kormánytagokat, az üzleti és politikai élet szereplőit, valamint a sajtó meghívott képviselőit.

A multifunkcionális városközpont 104 ezer négyzetméteres területet foglal majd el a város egyelőre foghíjas központjában, a tervek szerint helyet kapnak benne bevásárló- és szórakoztatóközpontok, kulturális létesítmények, irodaházak, szállodák és parkolóházak. A rendkívül látványos, pazar külsőségekkel megrendezett fogadáson a cégcsoport, két jelentős résztulajdonosa, Peter Munch és Lord Nathaniel Rothschild bejelentette: úgy tekintenek Romániára, mint a bővülő Európai Unió keleti kapujára.

Beruházások Románia-szerte

A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a TriGránit bukaresti beruházásának értéke közel egymilliárd euró lesz. A nemzetközi cégcsoport azonban nemcsak a fővárosra korlátozza terveit. Kolozsváron például hamarosan hozzákezd egy Pólus Center építéséhez, ezen kívül csaknem 10 romániai városban, így Brassóban, Crajován és Pitestiben és a Fekete-tenger partján lévő Konstancán is jelentős ingatlanegyütteseket készül felhúzni.

A TriGránit a kelet-közép-európai térségben Magyarországon valósította meg legnagyobb értékű projektjeit Demján Sándor vezetésével. Demján résztulajdonosként maga is jelen volt a bukaresti eseményen. Mint az MTI-nek a helyszínen elmondták: a cégcsoport magyarországi szellemi bázisát is fel kívánja használni romániai, bulgáriai és horvátországi beruházásainak valóra váltásához. A TriGránit bukaresti terveinek bejelentésével akarta jelezni romániai piacra lépését, mondták a cég illetékesei.

A TriGránit vezető embereit Bukarestben fogadta Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök és két helyettese, Markó Béla és George Copos.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58