Demján Sándoré lett a Hungexpo

A Demján Sándor nevéhez köthető TriGránit veheti meg a Hungexpo 77 százalékos részvénycsomagját nyolcmilliárd forintért. Második helyezett a Carion lett.
Az ÁPV Rt. Igazgatósága a mai napon megállapította a Hungexpo Rt. privatizációs pályázatának eredményét. A testület az értékelő bizottság javaslata alapján úgy döntött, hogy a pályázat nyertesévé a GL Events, a TriGránit Fejlesztési Részvénytársaság és a West End Beruházó és Kereskedelmi Részvénytársaság Konzorciumát nyilvánítja. A magyar-francia befektetői konzorcium nyolcmilliárd forintos vételárat fizet a Hungexpo 77,01 százalékos állami részvénycsomagjáért. A fejlesztést egy 7,5 milliárdos beruházás biztosítja, melyből 5 milliárd forintnyi a működés első öt évében valósul meg, úgy, hogy a vásárváros továbbra is Kőbányán marad.

Ketten a második körben

Az első fordulóban első helyezett lett a Carion 94, második a GL Events 84,78, harmadik helyezett az Expomedia-Wallis 81,09 ponttal. A pályázati kiírás szerint a második fordulóba az ÁPV Rt az első két helyezettet hívta meg, akik szakmai pontszámukat magukkal vitték, s tettek új árajánlatot 2004. február 25-én.

A Carion 5,9 milliárd forintos árajánlatot tett, de mivel az előírt időpontig nem csatolta az árajánlat biztosítékául az előírt bankgaranciát, ezért a pályázati kiírás szerint első fordulós árajánlatát kellett figyelembe venni, így összpontszáma 69,02 lett, ezzel a pályázat második helyezettje lett.

A GL Events-TriGránit, WestEnd konzorcium - első fordulós ajánlatát 75 százalékkal megemelve - a magyar állam eladásra kínált 77,01 százalékos részvénycsomagjáért nyolcmilliárd forintos árajánlatot tett, ezzel 91,92 ponttal a pályázat nyertese lett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25