Magyar Disneyland épül Csurgó mellett

Amerikai mintára Somogy megyében épülne Magyarország első népmeseparkja. A parkot uniós forrásokból építenék meg.
A Somogy megyei Csurgó közelében fekvő 40 hektáros területen épülhet meg az ország első népmeseparkja - jelentette be Bihariné Asbóth Emőke, a város polgármestere. Az egyedülálló turisztikai attrakció keretében magyar népmesekönyvtár és -mozi, valamint egy mesehősök figuráival díszített szálloda épülne, a helyi étterem pedig a magyar népmesékből ismert ételeket kínálná a vendégeknek.

A tervek között egy szabadtéri színpad, valamint népmeséket idéző játszóterek kialakítása is szerepel. A látogatókat népmesehősöknek öltözött vendéglátók kalauzolnák az akár többnapos programot is kínáló parkban. A több száz millió forint értékű beruházási programot több ütemben, saját, illetve uniós forrásokból kívánják megvalósítani.

Az ország első népmeseparkja - amelyet várhatóan a térség önkormányzatai által létrehozott cég működtet - a tervek szerint több mint száz dolgozót foglalkoztat. Csurgón abban bíznak, hogy a park létrehozása jelentősen növeli a térség turisztikai vonzerejét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25