Friderika
12 °C
29 °C

Épülnek az ország legdrágább lakásai

2007.10.17. 11:21
Befejezik az egykor SZOT-szállónak szánt rózsadombi épületet, amelynek félkész szerkezete 1971 óta díszíti a budapesti városképet. A beruházó Pro-Hill Kft. a KÉSZ kivitelezésében a pereskedés lezárulta után megkezdte a legdrágább budapesti lakásokat magába foglaló Excelsior Budapest Spa társasház építését. A projekt sok szempontból is egyedülálló, és ennek köszönhetően az árazása is unikális. Négyzetméterenként legalább 1,5 millió forintot kell fizetni majd egy luxuslakásért.

Az eredetileg SZOT-üdülőnek szánt épületben 70 luxuslakás kap helyet. Az összesen 22 ezer négyzetméteres épületnek a felét adják ki a lakások, a másik felét a közösségi terek, amibe a lépcsőházak és a folyosók is beletartoznak. A lakások mindegyike dunai panorámával és erkéllyel rendelkezhet, és átlagosan 155 négyzetméteresek lesznek. A legkisebb lakás 100, a legnagyobb 270 négyzetméteres lesz. A nyolcadik emeleten három penthouse lakás épül. A főbejáraton belépve a tervek szerint az ember egy 600 négyzetméteres közös térbe ér, amelyben kávézó, két étterem, télikert és egy exkluzív élelmiszerbolt kap helyet. A kéthektáros kert kizárólag a lakástulajdonosok számára lesz fenntartva.

Mint egy szállodában

A Pro-Hill tervei szerint az épület nemcsak adottságaiban lesz egyedülálló. A fejlesztő egy sor olyan szolgáltatást tervez, amelyeket eddig jellemzően csak szállodákban lehetett egy helyen elérni. Mosoda, portaszolgálat és őrzés-védés, garázsmester-szolgálat, autómosó is helyet kap a házban, és a hosszú távú tervek szerint lesz sofőrszolgálat is. A lakók a házon belül a belépőkártyájukkal fizetnek az üzletekben és az éttermekben, és aztán a közös költséghez hozzáadva egyben egyenlítik ki fogyasztásukat.

Az épület látványterve

Az épület alján épül meg a háromezer négyzetméteres wellnessközpont, amelyben úszómedence, termálmedence (a vízet a szomszédos Lukács fürdő szolgáltatja), szaunák, bár, masszázs- és szépségszalon, valamint egy 50 négyzetméteres konditerem szolgálja a lakástulajdonosok és a nyilvánvalóan kifejezetten drága belépőjegyet megvásárló látogatók egészségét.

Húszmilliárdos beruházás

A Pro-Hill 20 milliárdos projektjét a CIB Bank és a Hypo Alpe-Adria közösen finanszírozza, míg a kivitelezést a Strabagtól a KÉSZ vette át. A fejlesztő szerint az épület 2008 novemberében készül el, így vélhetően 2009 első félévében adják át az Excelsior Budapest Spát. A lakások - amelyek négyzetméterenkénti ára 6500 eurónál kezdődik - értékesítését a beruházó a RE/MAX-szel közösen végzi. A projekt először Londonban, a luxuslakások vásárán mutatkozott be a közelmúltban, így a beruházó egyelőre nem tudott információval szolgálni, hogy milyen arányban érdeklődnek külföldiek a lakások iránt.

Az Excelsior Budapest Spa unikális lakóprojektnek tekinthető Budapesten, hiszen egyrészt hasonló panorámájú és magasságú épület nincs még, és nem is nagyon lesz a főváros közepén, másrészt pedig az ingatlan által felsorakoztatott szolgáltatások is kiemelik az épületet a budapesti luxusprojektek sorából. Az árazás ennek megfelelő, a 6500 eurót meghaladó négyzetméterár jelenleg egyedülálló Magyarországon. A luxuslakások piaca semmiképpen sem nevezhető túlkínálatosnak, az eddigi legdrágább projektben, a Palazzo Dorottyában egymillió forintos (4000 eurós) négyzetméterár mellett is kifejezetten jól alakul az értékesítés.

Igaz ugyanakkor, hogy a Palazzo Dorottyában a lakások döntő többségét külföldiek vették meg. Gyarmati Ágoston, a projekt szóvivője elmondta, vélhetően sok külföldi vásárló érdeklődik majd a lakások iránt, és arra is számítanak, hogy jelentős számú vásárló elsősorban befektetési célból vesz ingatlant a komplexumban. Hasonló luxusprojektre Varsóban találunk példát, ott az Orco toronyház a lengyel főváros belvárosának szívében épül, és a négyzetméterárak 7000 euró körül alakulnak. Az Orco közlése szerint az értékesítés kifejezetten jól halad, a vevők többsége lengyel állampolgár.

Pereskedés után engedély

A SZOT-üdülőt a hetvenes évek eleje óta figyelhetjük a Rózsadomb Pest felé néző oldalán. 1971-ben a néhai Vass Antal tervei alapján indult el a kivitelezése, azonban a rendszerváltásig csak a jelenlegi szerkezetig sikerült ejutni. A rendszerváltás után a Globex csoporthoz került, amely azonban 1998-ban - büntetőeljárások indulásával párhuzamosan - csődbe ment. Az ingatlan ezután kártérítéseként került a Globex egyik legnagyobb ügyfeléhez, Sopron önkormányzatához. Az önkormányzat több sikertelen kísérlet után 2004 nyarán eladta az ingatlant a jelenlegi tulajdonosnak, a Pro-Hill Kft.-nek.

Épülnek a luxuslakások

A beruházó Pro-Hill Kft. 2005 októberében a Magyar Építész Kamarával, az Országos Lakás és Építésügyi Hivatallal és a II. kerületi önkormányzattal együttműködve nyílt építészeti tervpályázaton választott ki két nyertes pályaművet. A Pro-Hill Kft. kivitelezési tervét a Budapesti Világörökségért Alapítvány (BVA) a városkép szempontjából elfogadhatatlannak tartotta, és 2006 februárjában a közigazgatási hivatalnál az építési engedély visszavonását kérelmezte. A BVA fő kifogása az eredtileg 7 emeletes épületre tervezett további két emelet ellen irányult. A Közigazgatási Hivatal először visszautasította a kérelmet, mondván, a BVA nem tekinthető ügyfélnek, mire a BVA bírósághoz fordult.

A Fővárosi Bíróság ítéletében kötelezte a Közigazgatási Hivatalt, hogy hozzon érdemi döntést a Budapest Világörökségéért Alapítvány (BVA) beadványával kapcsolatban. Az indoklásban az ENSZ által létrehozott Aarhusi Egyezmény szerepel, amely környezetvédelmi ügyekben a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételhez való jogát tartalmazza. A bíróság szerint ugyanis az Excelsior Budapest Spa lakóépület átépítésének ügye kifejezetten környezetvédelmi ügy.

A BVA és a Pro-Hill pereskedésének idejére a Fővárosi Bíróság felfüggesztette az Excelsior Spa építési engedélyét a jogerős döntésig. A BVA a bíróságon úgy érvelt, hogy az átalakítás keretében épülő további emeletek a dunai panorámát tennék tönkre, veszélyeztetve ezzel az UNESCO által adományozott világörökségi címet. Az épület körüli vitának végül peren kívüli megegyezés vetett véget. A kompromisszum szerint a jelenlegi 7 emelet fölé már csak egy kvázi emelet épül, ahol csak három penthouse lakás kap helyet.