Drágább lesz idén a meggy

2008.06.16. 07:37
A várakozások szerint 15-20 százalékkal lesz idén kisebb a magyar meggytermés, mint tavaly, ami önmagában is felfelé hajtja a gyümölcs árát. Az elemzések szerint meggyből Európa-szerte nem lesz elég árualap, ugyanis az uniós össztermés ugyancsak 15-20 százalékkal lesz kisebb, a Magyarországgal szomszédos államokban pedig 30 vagy akár 50 százalékkal is kevesebb terem.

A termelői szervezetek szerint a tavalyi, átlagon aluli termésév után idén is Európa-szerte elmarad a lehetségestől a meggytermés, termőtájanként 15-40 százalékkal - derült ki az európai meggypiaci termésbecslő és helyzetértékelő konferencián (amelyen a magyar, a német, a lengyel és a dán szakértők egyeztetnek).

Az európai össztermés 300 ezer tonna körül várható, ami 10-15 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt három év átlaga, így a termelők szerint nem kell hektikusan változó vagy akár önköltségi ár alatti értékesítésre számítani. A német szakértők 30-40, a lengyelek 20-30 százalékos, míg a szerbek a kora tavaszi fagykárok miatt akár 50 százalékos terméskieséssel számolnak 2007-hez képest. Az időjárás mellett kontinensszerte károsította az ültetvényeket a monília, továbbá egyre inkább csökken a termőterület is, az új telepítések pedig nem tudják kompenzálni a kivágott ültetvényeket.

A termelők helyzetét és a betakarítást nehezíti az is, hogy hiánycikk a szezonális munkaerő - kielégítő ár hiányában pedig sokan felhagyhatnak a termeléssel. Ez pedig hosszabb távon már a feldolgozóüzemeknek is beszerzési nehézségeket okozna.

A tanácskozáson az is kiderült, hogy javarészt a 2007-es feldolgozott készleteket is értékesítették már, és mivel a fagyasztott termékek iránti kereslet is folyamatos, jelentősebb készletek vélhetően itt sem állnak rendelkezésre. Magyarországon a tavalyi fagykár miatt csak 40-45 ezer tonna volt a tavalyi termés, ennél azonban lényegesen jobb lesz az idei.

A Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) szakértői szerint 2008-ban 59-60 ezer tonnás termés várható. Igaz, idén is kell terméskieséssel számolni - ennek mértékét egy átlagos termésévhez képest 15-20 százalékra teszik -, mivel a későbben virágzó fajtáknál, a bőséges virágzás ellenére, a hidegebb idő miatt kisebb lett a termékenyülés, a korai fajtáknál pedig, noha kisebb volt a gyümölcshullás, a szárazság miatt kisebb lehet a gyümölcsök mérete.

Már két hete keringenek rémhírek a termelők között a hazai meggy várható átvételi áráról. Több hajdúsági gazda is azt hallotta, hogy csak 50 forintot adnak kilójáért a felvásárlók. Ezt vélhetően épp a termelők ijesztgetése és az árak még szezonkezdet előtti letörése végett kezdték el egyes felvásárlók. Utóbb olyan hírek is felröppentek, miszerint a FruitVeb átvételi minimálárat - kilónként 60 forintot - sugallt volna a termelőknek és a felvásárlóknak. Ezt azonban Szabó József, a szervezet elnöke határozottan cáfolta. Ahhoz, hogy a meggytermelés rentábilis legyen a gyümölcstermesztőknek, 140-150 forintot kellene kapniuk egy kiló meggyért - mondta Szabó József.

Ezen az áron azonban nincs tényleges kereslet, ezért az elnök új piacok felkutatását ajánlja a termelőknek és a feldolgozóknak. A Fővárosi Nagybani Piacon mindenesetre bővül a fajtaválaszték, és mivel egyelőre még primőr áruról van szó, fajtánként és méretenként meglehetősen széles skálán mozognak az árak: kilónként 280-460 forint és afölött is kapható meggy.