Nógrád felett az ég

Fura hely ez a Nógrád megye. Hegyek, völgyek, hegyek, völgyek, a hegyeken erdők, a völgyekben bányászati és ipari romokon próbálkozik valami élet. Vendéglátónk, Kolocsányi Ferenc a kisterenyei vasútállomáson minden kérdés nélkül meg is erősíti benyomásunkat.

Ezért bátran fel is olvasunk neki egy versikét, amit a vonaton gyűjtöttünk:

"Nem kell ide 8ker,
hogy a gettóba nőljél fel.
Nézzél szét Nógrád megyében,
És tátsad a szád ezeken a kibaszott helyeken!"

"Kifejezi a lényeget - értékeli a repülőgép-építő mester 'kicsi Gergő' művét, miközben elindulunk hozzá. - Próbáltam én is elmenni, de már húsz kilométerrel arrébb honvágyam volt."

Jó, de csak egy pohárkával!

"Hát ez itt a régi tsz területe - mutat előre, amikor a városka szélén lefordulunk az aszfaltútról. - Azokat a nagy csarnokokat szerettem volna megvenni, de nem sikerült. Akkor még nem tudtam, hogyan kell." De a részletekre nem tudunk figyelni, annyira lenyűgöz bennünket két kutya, akik boldogságukban szinte folyamatos testi kontaktusban vannak a betonúton kanyargó Opel kerekeivel, lökhárítójával és oldalával, amíg csak meg nem állunk a volt irodaépület előtt.

"A tsz kutyái voltak. Nem kellettek senkinek, hát itt maradtak" - ismertet meg bennünket velük a mester. Az egyikük neve Bendzsi, és pontosan úgy néz ki, mintha névadójának klónja lenne. (A másik nevét, nagyon szégyelljük, elfelejtettük, de egyik szülője mindenképpen német juhász volt.)

Az egykori iroda könnyűszerkezetes épületén körös-körül ablakok, a bejárattól jobbra lakás, balra szerelőcsarnok. Az alternatív családi ház alternatívsága odabenn sokadik ránézésre sem tűnik fel, csak a vécé egyik falát alkotó üvegablak láttán esik le, milyen is, ha egy irodából alakítunk ki lakhelyet. Rég volt ilyen természetközeli pisilésélményünk angolvécén.

Bátonyterenye város. Ha jól emlékszünk, két falu összevonásából jött létre, így szinte falun érezzük magunkat. Ahogy az vidéken lenni szokott, az első pár mondat után elő is kerül a boroskanna, benne öt liter félszáraz spanyol bor. És az is egyértelművé válik, hogy egy pohárral mindenképpen el kell fogadnunk, mert ha nem, egészen másfelé vezetnek világvonalaink, mint egyébként megalapozottan remélni lehet.

A pálinkát, hál' istennek, nem találja. "Az asszony intézi itthon a dolgokat, azt se tudom, mi hol van - szabadkozik. - Én nem szerettem a bort, csak nemrég óta iszom meg. A fiúk szoktattak rá."

"A pilóták? Isznak?"

"Persze! Mit csináljanak két repülés között? Azt mondják - meséli nevetve -, hogy egy konyak mindkét oldalon 15 százalékkal növeli meg a látóteret, a második után ez öt százalékra csökken, a harmadik pedig már szűkíti. Felszállni még lehet részegen, de az nagyon veszélyes, ha fent nem józanodik ki az ember. Nehéz a leszállást részegen túlélni, nem érzékeled rendesen a mélységet."

Negyvenmillió forintos szenvedély

Gazdasági témájú riportban nehéz tévékritikai vonalat követni. De egyébként sem lett volna túl ésszerű, ha tőkéstársairól próbáljuk faggatni, akik az RTL Klub nevű kereskedelmi televízió Ecopoly című műsorában 12 millió forinttal beszálltak repülőgépbizniszébe. A műsorról annyit mond, neki ott az volt a dolga, hogy meggyőzze a pénzembereket, és nem volt azért teljesen ügyetlen ebben a játékban.

Egy ultrakönnyű kategóriás gép ára, amilyeneket ő is épít, 10 milliónál kezdődik, de felszereltségtől és motortól függően elmehet 17 millióig is. Az üzleti terv pofonegyszerű: olcsóbb anyagok felhasználásával hétmillióig le lehetne vinni az árat, és így talán nagyobb lenne a kereslet.

Versenytárs persze bőven akad, és az is nehezíti a dolgokat, hogy a repüléssel ismerkedő újgazdagok inkább a nagy gyártók drágább gépeit vásárolják. Mindenesetre ő a maga részéről azt várja ettől a közös vállalkozástól, hogy neki csak építeni kell majd, a marketinggel és értékesítéssel pedig foglalkozzanak üzlettársai.

"Hitelt nem próbált felvenni?"

"Nem vagyok hitelképes. Erre az épületre nem adnak, mert ipari létesítmény. A családi házakat meg eladtuk, hogy ezt meg tudjuk venni" - válaszolja a mester, aki eddig kábé 40 millió forintot költött repülőgép-építési szenvedélyének kielégítésébe.

Kolocsányi Ferenc kifejezetten lazán veszi a dolgokat. Az üzlet sosem izgatta: "Mindig volt annyi pénzem, hogy megvalósítsam, amit elképzeltem. A többi nem érdekelt. Most sem akarok nagy üzletet csinálni, csak a magam ura akarok lenni."

"A felesége hogy viseli?" - érdeklődünk bátortalanul.

"Ő az élettársam. A második. Az első nem viselte, hogy válaszoljak a kérdésedre."

Ebből a kapcsolatából két fia van. Mindkettő szeret repülni, de apjukhoz hasonlóan inkább a technikai rész érdekli őket, és talán tovább is viszik a boltot, ha lesz belőle valami.

A repülés a közlekedés Mozartja

Ha mi tudnánk repülőgépet építeni, bizonyára eszeveszett száguldással kombinálnánk, és így hamarosan nem építenénk semmilyen repülő gépezetet. Kolocsányi Ferenc viszont hosszú évek óta épít.

A szenvedély a motorokkal kezdődött. "Amikor kezdtem fölcseperedni, a motor nagyon nagy dolog volt - kezdi történetét. - Az utcában egy embernek volt motorja. Mindenki odajárt pucolgatni, hogy elvihesse egy körre. Aztán bekerültem az MHSZ-be, ott volt motoros szakosztály. Csiszolgattuk a Pannóniát, hogy jobb legyen a teljesítménye. A versenyeken mindig az élboly mögött voltam. Igazából nem is voltam versenyző soha. Elindultam, de soha nem lebegett a szemem előtt, hogy első legyek. Csak az volt a fontos, hogy a motor, amit én fejlesztettem, helytálljon a gyári építésűek mellett." A tuningolás iránti szerelme még az NDK-ba, az MZ-gyárba is elvitte egy csereprogram keretében.

A motorok után jöttek az autók és a sárkányrepülők. Először egyszerű fóliasárkányok, de hamarosan MZ-, Pannónia- és Trabant-motorral hajtott szerkezetek, amelyek a Salgó vára melletti placcról emelkedtek a levegőbe.

"Harmincéves elmúltam, amikor egy cimborámmal kimentünk a losonci repülőtérre. Az van ide a legközelebb. El is határoztam, hogy repülőt fogok építeni, csak nem volt hozzá semmilyen irodalom. Egy szlovák pilótához irányítottak. Először le akart rázni, de annyit jártam a nyakára, hogy végül megkérdezte, miért nem építesz valami rendes gépet, és szerzett egy Piper Cub-dokumentációt - meséli egyre himnikusabb hangfekvésben. - Ez a Piper egy amatőr emberke volt, mégis az ő terveit fogadta el az amerikai hadsereg. Hagyományos csőszerkezetű, vászonborítású gép. Sorra döntötte a különféle rekordokat. Olyan nemes forma, mint mondjuk az autóknál a Porsche. Tanulmányoztam vagy három hónapig a dokumentációt, aztán suttyomban elkezdtem építeni. Amikor összeállt a törzs, megmutattam pár pilótának, akik hoztak szakembert. Azt mondta, tovább lehet építeni, repülni fog. Még most is használják."

Nyolc évig építette, de végül nem is repült vele. "Szeretek repülni, de nem feltétlenül. Addig érdekel a repülés, hogy meglegyenek a pontos információk a gép működéséről." A Pipert egy faszerkezetű gép követte, azt egy Zodiac. A harmadik vagy negyedik Zodiac után kezdte úgy érezni, hogy most már változtatni mer az eredeti terven. Amit most épít, és amihez a befektetőket szerezte, az a Zodiac továbbfejlesztett változata.

Nem fellszálltunk, elszálltunk

Ha egy beszélgetés borozással indul déli tizenkettőkor, nem meglepő, hogy még a helyi vendéglátó-ipari nevezetességek meglátogatása előtt átalakul kerti partivá. És a fűzfák alatt heverészve már olyan gondolatkísérleteket is lehet végezni, mit csinálna, ha nyerne egymilliárdot a lottón.

"Van egy telek a domb tetején - mutat valahová messze az épület mögé -, látni róla az egész Mátrát. Oda építenék családi házat meg üzemet. Persze fordított sorrendben, az üzem fontosabb."

Ekkor talán már nem ragaszkodna ahhoz sem, hogy mindent maga csináljon. Csak fejlesztéssel foglalkozna. "Ha kész lesz egy gép, már nincs benne semmi érdekes. Nem építenék még egy ugyanolyat. Már közben kiderül, mit lehetne jobban csinálni. Kísérletezgetni szeretek."

És innentől kezdve a határ a fölénk feszített kék ég, egy idő után mindhárman már csak azt sajnáljuk, hogy nem tudta megmutatni nekünk, milyen gyönyörű fölülről ez a nógrádi táj. De majd legközelebb!