Rászoktak a magyarok az enegiaitalokra

2006.11.08. 13:18
Az ACNielsen piackutató felmérése szerint Magyarországon az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom 2005 október eleje és 2006 szeptember vége között 6,2 százalékkal nőtt - közölte Szalóky Tóth Judit, a cég ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az ACNielsen 90 élelmiszer-kategória kiskereskedelmi értékesítését vizsgálja folyamatosan, ezek együttes éves forgalma a mért időszakban 1084 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 1020 milliárddal.

A legnagyobb növekedést a piackutatók az energiaitaloknál mérték, ezek forgalma egy év alatt 76 százalékkal emelkedett. A 10 leginkább fogyasztott tradicionális élelmiszer közül a listát a húskészítmények vezetik, ezek átlagos forgalomnövekedése 8 százalékos volt a 2005. október-2006. szeptember közötti időszakban. A sajtoknál a forgalomemelkedés 10 százalékos volt, míg a gyümölcslevek eladása 9 százalékkal, az ásványvizeké 8 százalékkal, a gyümölcsjoghurtoké 5 százalékkal, a hűtött szeletes édességeké pedig 6 százalékkal emelkedett.

A kiskereskedelmi élelmiszer-forgalomból leginkább a szupermarketek és a magyar tulajdonban lévő áruházláncok részesedtek. Előbbiek forgalma 2005. augusztus eleje és 2006. július vége között elérte a 28,3 százalékot. Ez 0,7 százalékkal haladta meg az előző 12 havi értéket. A magyar tulajdonban lévő láncok forgalma 2005 augusztusa és 2006 júliusa között 28,7 százalékot tett ki az összforgalmon belül, ami 1,5 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest.

Vesztes kisboltok

Az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom leginkább a diszkontokban és a magyar tulajdonú élelmiszeráruház-láncokban növekedett a mért időszakban 1,5-1,5 százalékkal. Jelentős forgalomvesztést könyvelhettek el ugyanakkor az önállóan működő kisboltok: az előző évi 20,2 százalékos forgalmi részesedésük 16,5 százalékra mérséklődött, ami 3,7 százalékos csökkenést jelent.

Szalóky Tóth Judit tájékoztatott arról is, hogy a magyar vásárlók rendkívül árérzékenyek, amit az is mutat, hogy az áruk árával 17 százalékuk pontosan tisztában van, míg 39 százalékuk el tudja helyezni azokat egy ársávban, és az áremelkedést vagy árcsökkenést észleli.

Promóciós érzékenység

Az árérzékenységet támasztja alá az úgynevezett promóciós érzékenység is, mivel a vásárlók 12 százaléka általában úgy választ árut, hogy megnézi, melyik akciós éppen. A vásárlók 12 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. További 47 százalék általában keresi az akciókat. Az ügyvezető igazgató mindehhez hozzátette: a vásárláskor fontos még az egészség és a kényelmi szempont figyelembe vétele is. A piackutatók felmérése azt mutatta, hogy az élelmiszer-kiskereskedelemben leginkább az olcsó áruk és az úgynevezett prémiumtermékek forgalma emelkedett.

Az MTI kérdésére válaszolva Szalóky Tóth Judit közölte: 2007-ben várhatóan mérséklődik majd az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom növekedése a különböző kiigazító intézkedések hatására. Azt azonban nem merte megbecsülni, hogy a csökkenés mennyi lehet. Jelezte ugyanakkor azt: az emberek mintegy fele véli úgy, hogy a megszorítások hatására kevesebbet fogyaszt majd a jövő évben.