Cukrozott szívroham - a nagy energiaital-teszt

Halálos betépés, szörppor, olcsó borotvaszesz. Az Index tényleg mindenre elszánt tesztcsapata széleset merített a hazai piacon kapható energiaitalok közül, majd kíméletlen elemzésnek vetette alá a borzongató ízű folyadékokat. Találkoztunk nagy klasszikusokkal, lázadó trónkövetelőkkel és bádogdobozba zárt gyilkos polipokkal. A cikk már hat órája kész, mi pedig üvegesen gurgulázó szemekkel ugrándozunk a réges régen kiürült szerkesztőség villódzó monitorjai között.
A modern kor egyik nagy sikertörténete az energiaitaloké: önköltségük amatőr becslésünk szerint dobozonként a tíz forintot hajazza, áruk viszont 250 és 500 forint körül szóródik. A gyanútlan szemlélő talán nem is érti, mire fel ez a nagy népszerűség. Mondjuk ki kertelés nélkül: a siker mondjuk úgy harmadrészt a könnyűdrogfogyasztó szubkultúrának köszönhető, rajtuk kívül vederszámra isszák a redbullt a munkába igyekvő humánerőforrás-menedzserek, nem beszélve a kicsiny, ám annál keményebb alkoholista magról, amely viszkivel, pezsgővel, sőt sörrel mixeli a gumimaci folyékony halmazállapotú unokatestvéreit.

A következő kérdés az, miért inna meg valaki egy enyhén gyöngyöző, ízében és állagában - márkától függetlenül - többé-kevésbé olvasztott gumicukorra emlékeztető elegyet. A válasz az előző bekezdésben található: mert vagy nagyon be van állva, vagy öltönyt kell viselnie vagy alkoholista és úgyis mindegy.

Lássuk tehát, mivel kecsegtetnek a hazai üzletek. A megkerülhetetlen kezdőpont persze a Red Bull, a szigorú, már-már zsarnoki, nehezen meghaladható apafigura, az energiaital-tervező mérnökök komplexusainak forrása.

A klasszikus - Red Bull

Nehéz objektíven szemlélni a nagy klasszikusokat, ezért a Red Bull tesztelése még akkor is embertpróbáló feladat, ha olyan gyermeki örömmel közelít hozzá az ember, mint egyébként. Ha róla beszélünk, mindenképpen vissza kell térnünk a homályos és elasztikus múltba, bármilyen fájdalmas is az emlékezés.

Ő az Ősanya és az Ősapa, az energiaital-paradicsom első lakója. Felmagasztalt messiás, majd kiűzetett pária. Ki ne emlékezne azokra az időkre, amikor sötét sikátorokban cseréltek gazdát a titkos elosztóhelyek címei, amikor az energiaital-dílerek tartották kezükben az ingatlanpiacot, forintmilliók és pusherek hadai fölött uralkodva. (Megjárta ezt az utat az alkohol és néhány egyéb pszichedelikum is, persze nem Magyarországon. Itt mindig minden homályosabb és elasztikusabb, mint máshol.)

Az energiaital-legalizáció után szép számmal akadtak új versenyzők, de komolyan megszorítani még egyiknek sem sikerült tesztalanyunkat. Hiszen.

A Red Bull már külsőre is szolid eleganciát és progresszív minimalizmust sugall. A kék-ezüst-piros dizájnt mintha egy középkori lovagról húzták volna le, a fronton csak a legszükségesebb feliratok kaptak helyet, okos és hatásos tőmondatokban megfogalmazva ("Serve Chilled. Carbonated. With Taurine. Vitalizes body and mind."). Kísérteties, mintha egy miniatűr topmenedzser szólna hozzám a hűtőszekrényből.

Talán ez az egyik titka. Manapság, amikor a partykultúra is generációs problémákkal küzd, jogosan merül fel az igény, hogy az idősödő bólogatósok jól látható krétacsíkot húzzanak maguk és a pattogó gumimacik közé. A stratégia lényeges eleme a megfelelő energiaital kiválasztása. Mennyire más Red Bullal a kézben vicsorogni, mint valami tarkabarka - neadjisten: műanyag(!) - csomagolású toy doppingszerrel.

Ezeket az italokat kizárólag sarkköri hőfokon szabad fogyasztani. Máshogy egyébként sem lehet, mert vagy rosszul lesz az ember vagy minden átmenet nélkül zokogni kezd. Ízét a savanykás Blendi (Gabi!) fogkrém-hangulat határozza meg, ezt csak fokozza a mérnöki precizitással adagolt szénsav. Régen azt hittem, hogy a taurin miatt van minden energiaitalnak fogkrémíze, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Egyszerűen olyan jól találták ki, hogy senki sem próbál túlságosan eltérni az eredetitől. Egy ilyen lépésnek beláthatatlan következményei vannak: a mainstreambe vezető utat elhullott mutánsok összetaposott dobozai szegélyezik.

A látható és ízlelhető tulajdonságok után csak a hatás leírása marad. Tágra nyílt szemek és széles mosoly, még néhány száz kilométer az autópályán, még néhány kilobájt kód, még egy gól vagy csak egyszerűen a képesség, hogy hajnali ötkor felkeljünk a fotelból és a puha ágyig araszoljunk. És végül a legfontosabb tapasztalat: napi háromszori étkezés és nyolc óra alvás mellett nyugodtan költhetjük a pénzünket ennél magasztosabb dolgokra is (porszívó, nagyképernyős tévé, éneklő faliponty).

Technikai adatok:
szénsav: 0,43g/100ml
taurin: 400mg/100ml
glükuronolakton (alien technológia!): 240mg/100ml
koffein: 32mg/100ml

Lássuk ezután a kihívókat. Egy kalap alá vettük az energiaitalokat, illetve azon termékeket, amelyek magukat ugyan üdítőnek nevezik, de alapvetően a koffeinre építenek. És amúgy is, a stroboszkóp fényénél ki tudja elolvasni az apróbetűs részt?

A szemérmetlen - Tesco Kick Energy Drink

Senki sem várta persze, hogy a Red Bull átütő sikere után a konkurencia elkezdjen kirívóan egyénieskedni, de amit a Tesco művelt, az még ebben a műfajban is meglepő. A Kick - nem merték kijátszani a 'Gazdaságos' kártyát! - már külalakjában is kísértetiesen emlékeztet az osztrák példaképre, színvilága hogy, hogy nem, piros-kék-ezüst. Íze tesztcsapatunk nőtagjának adys megfogalmazásában "a Semmi és a Rossz közt" lebeg, de feltétlenül redbullos, a példakép erényei nélkül. A termék logója - cakkos bakancstalp-lenyomat - egyértelműen az agresszív kidobóemberek célcsoportjának tett engedmény.

Technikai adatok:
taurin: 400mg/100ml
koffein: 32mg/100ml

A hátborzongató - Jump! üdítőital

Létezik-e komoly kultúrnemzet saját energiaital nélkül? A mai kor Széchenyijére váró kérdésre a hazai előállítású Jump nem ad egyértelmű választ. Alkotói valamit végzetesen félreértettek: az ütős energiaitalhoz nem elég annyi, hogy az íze borzalmas legyen. Márpedig a Jump különösebben nem büszkélhet mással. Csomagolása különutas, amennyiben klasszikus üdítős üvegre hajaz. A vizsgált italok közül ez az egyetlen söröskupakos, rádásul a kézzel lecsavarható altípusból. A lé állaga ragadós-kocsonyás. Íze a legdurvább savanyú- sőt inkább kristálycukor. Elfogyasztása után pár másodperccel rettenetes utóíz jelentkezik, mintha a szomorú véget ért kristálycukor belekeseredett volna a nemzet erőszakos kettéosztásába. Pedig, mint tudjuk, két Magyarország nem létezik.

Technikai adatok:
széndioxid: 5 g/liter
taurin: 200mg/100ml
koffein: 15mg/100ml

A kamu - Free Hemp Coffeinhaltig Erfrischungsgetrankt

A könnyen megjegyezhető nevű külföldi versenyző azt a jellegzetes hibát követte el, mint az a tévéproducer, aki legújabb, elvileg kisgyermekeknek szánt szériájával a Teletubbies mintájára valójában a könnyű drogok felnőtt rajongóit célozza meg, ezért a sorozatnak azt címet adja, hogy Halálosan betépve. Hiába tudjuk, hogy kik és miért fogyasztják az energiaitalokat, mindenképpen túlzásnak tűnik kenderlevelet tenni a dobozra. A termék illata és íze a szörppor és az olcsó borotvaszesz törvénytelen nászából született, finom bodzás stichhel. Fogyasztás után nem sokkal előtolakszik a kenderíz, ami nem csoda, hiszen az ital - hangsúlyozottan ártatlan - kendermagkivonatot tartalmaz. A hatás olyan, mintha kedvenc nadrágunk megtisztítása előtt a zsebünkben felejtettünk volna egy spanglit és egy adag szörpport, aztán kínunkban kiinnánk a vizet a mosógépből.

Technikai adatok:
koffein: 15 mg/100ml

A meglepő - Truck Power Special Drive Drink

Alkotói - nevéből ítélve - a hosszú vezetések idejére ajánlják a Truck Powert. Praktikus haszna annyiban lehet, hogy a kortyintást követő gyors összeborzadás megakadályozza a hirtelen elalvást. A TP fiúi lázadással szakítani akar mindennel, amit a Red Bull jelképez és ezt sikerrel is teszi. Állaga sokkal hígabb, mintha házmestert kérnénk szörpporból kisfröccs helyett. Aromájában valami olyan dominál, amit maracujának neveztem volna, mielőtt a nevezett gyümölcsöt importálni kezdték volna Magyarországra. Megivása után nem sokkal eszebe jutott a Kvassay-zsilip, azóta sem értem, miért. Kamiont ekkor nem vezettem, így egyéb hatása nem ellenőrzött.

Technikai adatok:
guarana-kivonat: 500 mg/100ml
koffein: 25 mg/100ml

A korrekt unalom - Bomba! Energy Drink

A Bomba lendületes reklámkampányai révén a Red Bull legkomolyabb kihívójának tűnik, pedig nem nyújt semmi különöset. A dízájnnal nincsen semmi baj, sőt. A Jumphoz hasonlóan ez is üveges, ám a palack formája egyedi, orvosságos jellegű. A kézigránát biztosítószegére hajazó kupakmegoldása Kiváló Áruk Fóruma logóért kiáltana, ha tudna. A címke a kék-sárga kontrasztra épít, így a legelvetemültebb agyi állapotban is messziről felismerhető. Maga a lé se hús se hal: nem képes elszakadni az olvasztott cukorka-iskolától, de nem markánsan kellemetlen.

Technikai adatok:
széndioxid: 6 g/liter
taurin: 400 mg/100ml
koffein: 15mg/100ml

A korrekt unalom II. - Bomba! Energy Drink műanyag palackban

Miután az illetékes hatóság megszüntette azt a kétségkívül furcsa helyzetet, hogy a Red Bull külön engedély alapján több szívrohamokozót tehetett az italába, mint bárki más a piacon, a Bomba azonnal kijött megemelt koffeintartalmú és megváltozott ízű termékével. Az újonc a páston hadakozók közül az egyetlen plasztikpalackos fajta. Intenzív sárga színe a végső stádiumban kövesedő szmókerek számára is észrevehetővé teheti. A gyártó ugyanakkor szakított a biztosítószeg alkalmazásával és klasszikus csavarós kupakot álmodott a csomagolás stratégiai pontjára.

Az Új Bomba íze egy fokkal fanyarabb, de továbbra is szolidan jellegtelen. Utóíze viszont markáns: mintha hirtelen rohamunkban - nyilván a taurin hatására - egy kőolajfeldolgozó üzem személyzetuisének irodájában megrágtunk volna egy poros aktacsomót.

Technikai adatok:
széndioxid: 6 g/liter
taurin: 400 mg/100ml
koffein: 32 mg/100ml

A meghökkentő - Shell V-Power Racing 99+

A termék minden tekintetben hozza származási helyére, a benzinkutakra és azok áruválasztékára jellemző jegyeket. Azaz a vörös pléhdobozt egy megpróbáltató estét követően könnyen nézhetjük motorolaj-adaléknak. Mindazonáltal a kötelező jegyként említhető keskeny forma, és a monokróm színvilág energiaitalként és motorolaj adalékként is markáns jelleget kölcsönöz a vizsgálati anyagnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19