A homokozóhoz nem kell építési engedély

Új rendelet szabályozza januártól az építésügyi hatósági eljárásokat, a jogszabály a telekalakítás és az építészeti műszaki dokumentációk tartalmára is kitér. A jogszabály három csoportra osztja az építkezéseket, megkülönböztetve engedélyhez kötött, csak bejelentésköteles és engedély nélkül végezhető építkezéseket.

Az építésügyi hatósági eljárásokat, valamint a telekalakítás és az építészeti műszaki dokumentációk tartalmát 2008. januártól új rendelet szabályozza, amely lényegesen kibővíti az engedély nélküli építés körét. A 2007. végéig hatályos építési, engedélyezési szabályok több jogszabályban jelentek meg, ezeket fogja össze most az új rendelet, de számos korábbi előírás is változott. Legszembetűnőbb annak a listának a módosítása, amelyen az építési engedélyköteles tevékenységek szerepelnek.

A korábbi szabályozás arra tartalmazott listát, hogy mihez kell építési engedély. Az új - ehhez képest - három listát tartalmaz. Az első sorolja fel az engedélyköteles, a második a bejelentésköteles, míg a harmadik az engedély- és bejelentési kötelezettség nélküli építési tevékenységeket.

Amíg ez végéig engedélyköteles például a kerti homokozó, a napkollektor, a 10 köbméteresnél kisebb fürdőmedence, a szobor (méret-megkötés nélkül), a síremlék, és az építmény homlokzatán elhelyezett szellőző szerelvénye, addig ezekből az új engedélyköteles listán egy sem jelenik meg. Felkerült viszont az épített kémény.

Bejelentés alapján (tehát nem engedéllyel) építhető 2008. első napjától - egyebek mellett - a hat méternél kisebb talapzat magasságú szobor, a kripta, a 100 négyzetméternél nagyobb üvegház, fóliasátor, a 30 köbméteresnél nagyobb állandó, és a 60 köbméteresnél nagyobb szétszedhető kerti fürdőmedence, és a 20 négyzetmétert maghaladó alapterületű lábon álló kerti tető.

Nem kell építési engedélyt kérni, és be sem kell jelenteni az építési hatóságnak - többek közt - a következőket: síremlék, kerítés, a talapzatával együtt 3 méternél alacsonyabb szobor, napkollektor, klíma szerelvényei, 100 négyzetméternél kisebb fóliasátor, közműpótló (például házi szennyvíztisztító), kerti tűzrakó, 20 négyzetméternél kisebb alapterületű lábon álló kerti tető.

Az egyéb szabályok közül kiemelendő, hogy a társasházon tervezett olyan építéshez, amely a közös tulajdonban lévő területet (is) érinti, a tulajdonostársak négyötödének a hozzájárulása szükséges. (A jognyilatkozatot bírói határozat is pótolhatja.) Lakásszövetkezetnél a tag tulajdonában álló lakáson végzendő építési munkához is kell a lakásszövetkezet hozzájáruló nyilatkozata.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59