Építőipar - elhalt a dübörgés

2006.06.19. 10:11
Áprilisban már 2,5 százalékkal csökkent, de az év első négy hónapjában is csak 3,7 százalékkal nőtt az építőipar termelése. A visszaesést elsősorban a lakásépítések számának csökkenése okozza. A vállalkozók egyetlen reménye az lehet, hogy az új szerződéseik száma idén a tavalyinál gyorsabban nőtt.

Az építőipari termelés 2006 áprilisban kiigazítatlan adatok szerint 4,8 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 2,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a KSH hétfőn. Az év első négy hónapjában a termelés 3,7 százalékkal emelkedett. Áprilisban a termelés szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 4 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál.

Az építőipari termelés 2006 márciusában 15,1 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 13,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a termelés márciusban 4,8 százalékkal volt magasabb az előző havinál.Az idén áprilisban a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint a termelés csökkenését részben az okozta, hogy két munkanappal kevesebb volt, mint egy évvel korábban.

A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése áprilisban 3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi magas bázistól. Az alágazat termelése évkezdettől 7,2 százalékkal nőtt. Az épületgépészeti szerelés termelése áprilisban 9,6 százalékkal, az év első négy hónapjában 3,1 százalékkal csökkent. A befejező építés termelése 12,9 százalékkal esett vissza áprilisban.

Kevesebb lakás épül

Az épületek építésének volumene áprilisban 7,5 százalékkal, évkezdettől 2,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az egyéb építmények építése 1,5 százalékkal csökkent a tavalyi magas bázishoz viszonyítva. Évkezdettől az egyéb építmények építése 12,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

Az épületek építésnek csökkenésében érezhető a lakásépítések mérséklődésnek hatása. Az egyéb építmények építésének évek óta tartó dinamikus növekedése 2006 elején lassult, a termelés az elmúlt hónapokban a korábban elért magas szinten ingadozik.

Az év első négy hónapjában legnagyobb mértékben, 45,2 százalékkal, illetve 24,3 százalékkal a közép-dunántúli és az észak-magyarországi székhelyű szervezetek termelése nőtt. Csökkent viszont a nyugat-dunántúli és a dél-alföldi székhelyű vállalkozások teljesítménye.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállománya 4,8 százalékkal volt magasabb a 2005. áprilisinál. Ezen belül az épületek szerződésállománya 34,7 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké viszont 4,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az áprilisban kötött új szerződések volumene 13,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Ezen belül az épületek építésére kötött új szerződések volumene 2,6 százalékkal, az egyéb építmények építésére kötötteké 23,2 százalékkal nőtt.

Évkezdettől az építőipari vállalkozások 32,2 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint 2005 azonos időszakában. A múlt év áprilisához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 5,7 százalékkal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 6,5 százalékkal emelkedtek. Az árak az előző havinál 1,3 százalékkal voltak magasabbak.