Magyarország a legolcsóbb, de drágulás előtt áll

2007.05.16. 08:07
Szakemberek szerint attól, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai az új építési engedélyek számának növekedéséről, illetve az élénkülő építési kedvről tanúskodnak, még nem biztos, hogy virágzik az építőipar.A kormányzati megszorító lépések, illetve a dráguló energia rendkívül érzékenyen érinti az építőanyag-gyártókat, rajtuk keresztül pedig a forgalmazókat.

A KSH közelmúltban megjelent jelentése szerint élénkülőben vannak az építési engedélyekért folyamodók, de szakértők úgy vélik, az engedély megszerzését csak jó idő múlva követi a kivitelezés. Legalább néhány hónapnak el kell telnie, mire a forgalmazók is érzékelik az építési kedv élénkülését.

15-20 százalékos áremelés

Ezt a csúszást alátámasztja, hogy a nyersanyagpiacon érdekelt Raab Karcher Zrt. tapasztalatai szerint áprilisban mind az előző hónaphoz, mind pedig a múlt év azonos időszakához képest csökkent a forgalom. Mindazonáltal az első három hónap remekül sikerült, ebben az időszakban 25 százalékos volt a bővülés, ami elsősorban a kedvező időjárással magyarázható - mondta Antoni Péter, az építőanyag-forgalmazással foglalkozó, a francia Saint-Gobain-csoport kezében lévő cég igazgatósági tagja.

Az enyhe tél miatt ugyanis nem álltak le az építkezésekkel, ez pedig forgalomnövelő tényező volt. A kedvező időjárás amúgy az érintetteket, kivitelezőket, beruházókat egyaránt meglepetésként érte. Ők ugyanis betervezték a leállást; a szerződéseket, hitelmegállapodásokat e menetrendnek megfelelően kötötték.

A kormányzati megszorító lépések, illetve a dráguló energia rendkívül érzékenyen érinti az építőanyag-gyártókat, rajtuk keresztül pedig a forgalmazókat - állítja Antoni Péter. Emiatt már az év elején nagyjából 10-15 százalékkal emelkedtek az árak, de bizonyos áruk esetében jóval nagyobb árnövekedés ment végbe, a szigetelőanyagok például 40-50 százalékkal drágultak. A szakember szerint az év során fokozatosan mehetnek feljebb az árak: az év egészére nézve 15-20 százalékos mértékű drágulást valószínűsít, persze a mérték nagyban függ az energiaárak alakulásától.

Legolcsóbb ország

A viszonylag jelentős áremelkedés ellenére Európa-szerte Magyarországon a legolcsóbb az építőanyag. Lengyelországban például egyes termékek esetében 100 százalékos drágulás ment végbe az utóbbi időszakban, de ez sem vette el a kedvét a fejlesztőknek, iszonyatos tempóban fejlődik az ottani építőipar. Tulajdonképpen bármit el lehet adni bármilyen áron - fogalmaztak egybevágóan az építőanyag-piacot jól ismerő szakemberek.

Mint mondták, a globális vagy európai piaci szereplők inkább Lengyelországban értékesítik a portékájukat, ez pedig viszonylagos hiányt okoz a hazai piacon, de Romániában és Ukrajnában is többet adnak ezekért a termékekért, ami szintén "elszívó" tényező. A kedvező téli időjárás a nyersanyagellátás alakulásában is szerepet játszik: az érintett cégek egy része nem számolt ezzel, így a készletek január és március között leapadtak. Korábban pár napon belül ott volt a kivitelezőnél a megrendelt építőanyag, ma már egy-két hétig, de akár másfél hónapig is terjedhet ez az időszak.