Eszter, Eliza
15 °C
28 °C

Még éveket várhatunk az e-útdíjra

2007.02.03. 09:27
Elkészült, de még kormánydöntésre vár az elektronikus útdíjról szóló előterjesztés – értesült a Népszabadság. A tervezet értelmében még évekig érvényben marad a matricás rendszer: a kamionoknak 2009-ben, a személyautóknak 2013-ban vezetnék be az elektronikus díjfizetés lehetőségét.

A hónap végén már megjelenhet a nemzetközi közbeszerzési tender az úthasználattal arányos elektronikus autópályadíj-rendszer kiépítésére – írja a Népszabadság. A lap emlékeztet, a Közlekedésifejlesztési Koordinációs Központ (az egykori UKIG) a tavaly májusi kudarc után másodszor kezd bele az informatikai beruházásba.

A mostani tervek szerint a 2008 végére kiépülő elektronikus rendszerben az akkor meglévő 885 kilométernyi autópályán kellene fizetniük a 12 tonnánál nagyobb kamionoknak. A rendszert 2013-ig bővítenék további 500 kilométernyi, zömében addig megépülő gyorsforgalmi úttal.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a tender majdani nyertese öt évig kap jogot, hogy beszedje az elektronikus útdíjat. A rendszer kiépítésének költségei csak a közbeszerzési tender augusztusra tervezett lezárásakor lesz látható. A különböző tervezetek minimum 16-17 milliárd forintos beruházással számolnak, ami azonban csak szerény, 3-9 milliárdos évi állami bevételt eredményezne. A legösszetettebb megoldás ugyanakkor 38-75 milliárd forint közötti költségvetési bevételt eredményezne 2008-2012 között.