Európa még hisz a 2010-es euróban

2005.02.14. 08:02
A Reuters szerint Európa-szerte még hisznek az euró 2010-es bevezetésében. A hírügynökség értesülései szerint szerdán az Európai Bizottság kritikus megállapításokat tesz Magyarország középtávú pénzügyi programjával kapcsolatban.
Európa-szerte hisz még a piac a 2010-es magyar euróbevezetésben - derül ki a Reuters 41 elemző és kutatóintézet megkérdezésével készített felméréséből. A válaszok között ugyan akadt 2008-as és 2012-es szélsőérték is, ám a többség egyértelműen a 2010-es dátum mellett tette le voksát.

Kemény mag

A tíz újonnan csatlakozott ország közül 2007-re csak Szlovéniát, Litvániát és Észtországot várják, 2008-cal számolnak Lettország, Ciprus és Málta esetében, 2009-cel Szlovákia esetében, míg csupán 2010-re várják a "visegrádi kemény magot", azaz Lengyelországot, Magyarországot és Csehországot.

Ennek megfelelően a prognoszták a háromszázalékos deficitcél elérését, valamint az ERM II-höz való csatlakozást az euróbevezetés előtt két évvel várják. Azt is vizsgálták, hogy az ERM II-be milyen középárfolyammal mehet Magyarország. A leggyakrabban előfordult érték 255 volt, míg az átlag 260 lett.

Kritika

Az Európai Bizottság szerdán várhatóan kritikus megállapításokat tesz majd Magyarország középtávú pénzügyi programjával kapcsolatban. Az EB heti rendes ülésén ugyanis több ország - köztük Magyarország - költségvetési terveit nézi át. Az egyik megállapítás szerint nem biztos, hogy a tervezett szigor elegendőnek bizonyul az államháztartási hiány olyan leszorítására, mely lehetővé teszi az euró 2010-es bevezetését. Ez ugyanis 2008-ban három százalék alatti GDP-arányos hiányt jelentene.

Egy másik fontos pont, hogy a kormány legyen óvatos az adórendszer reformjánál, nehogy az adócsökkentés miatti bevételkiesés veszélyeztesse a makrogazdasági célok elérését.