Az adófizetési morál javulását várják az eva bevezetésétől

A Pénzügyminisztérium tervei szerint az egységes vállalkozási adót (eva) a frissen alapított cégeken kívül azok sem alkalmazhatják, amelyek átalakulással jöttek létre három évnél rövidebb időn belül. Névváltoztatás vagy a tulajdonosi kör módosulása tehát a jelenlegi elképzelések szerint nem kizáró ok.
Tegnap egyeztetést tartott a Pénzügyminisztérium (PM) épületében a tárca politikai államtitkára és a várhatóan eva-körbe tartozó cégek képviselői. Burány Sándor a megbeszélést követő tájékoztatón elmondta, hogy a tárgyaláson három fő témakört érintettek. A korlátolt felelősségű társaságok esetében az okoz problémát, hogy az uniós jogalkalmazás miatt számukra az egyszerűsített adminisztráció - azaz a bevételi nyilvántartás vezetése - nem elérhető. Az ilyen cégeket tömörítő szervezetek képviselői azonban jelezték, hogy változatlan adminisztráció mellett is szívesen csatlakoznának az evások táborába.

Szóba került, hogy a kereskedők a tervezett évi 10 millió forintnál magasabb árbevételi határt szeretnének. A PM ezt nem támogatja, de számukra az átalányadózásban adna könnyítéseket: Burány szerint a jelenleg 18 millió forint jogosultsági határt 20 millió fölé emelik, s a jövedelemsávok és kulcsok is módosulhatnak.

Eváztatás ezerrel

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32