Csapatostul megszállható az evás cég?

Az evatörvény alapján a társas vállalkozásokban új tag nem szerezhet 50 százalékot meghaladó szavazati jogot biztosító tulajdonrészt, amit sokan úgy értelmeznek, hogy e mérték alatt - természetesen az arányokat figyelembe véve - akárhányan szerezhetnek részesedést a cégből. A Pénzügyminisztérium értelmezése ennél jóval szigorúbb: eszerint a régi tagok hányada nem csökkenhet 50 százalék alá.
Az evatörvény elfogadását alig megelőzően került be a javaslatba, hogy az evára jelentkező társas vállalkozásokban az adóévet - a mostani esetben 2003-at - megelőző két adóévben (2001, 2002) - új tag nem szerezhetett 50 százalékot meghaladó szavazati jogot biztosító tulajdonrészt. A szándék ezzel az volt, hogy a 15 százalékos adókulcs nyújtotta lehetőséget megszimatolva ne ugorjon meg a cégvásárlások száma.

Többen megvehetik?

A törvény szövege azonban nem adott egyértelmű támpontot, legalábbis kétféle értelmezés kering most is a vállalkozások körében. Az egyik szerint akár a teljes cégtulajdon új kezekbe kerülhet, az újonnan belépők (akik csak magánszemélyek lehetnek) azonban személyenként legfeljebb 50 százalékot szerezhetnek.

A PM szigorúbb

Ez értelemszerűen a megengedőbb verzió, csakhogy a Pénzügyminisztérium értelmezése szerint nem erről szól a törvény. A PM szerint a korlátozás azt jelenti, hogy a régi tagok tulajdonrésze semmiképpen nem csökkenhet 50 százalék alá, vagyis az új tulajdonosok együttesen nem érhetnek el többségi részesedést a cégben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32