Hatvankétezer jelentkező az evára

Összesen 62 ezer 222 darab jelentkezési lap érkezett az egyszerűsített vállalkozói adóra (eva) való áttéréshez az adóhivatalhoz hétfőig - jelentette be Király László György, az APEH elnöke sajtótájékoztatón. Az adóhivatalnál 52274 jelentkezési lapot dolgoztak fel eddig, amelyekből 2003-at utasítottak el formai hibák, illetve hátralékok miatt.
A feldolgozott jelentkezési lapok érintettjeit már ki is értesítette az adóhivatal, míg a hátralévő mintegy 10 ezer adózó az elkövetkezendő napokban várhatja az értesítést. Az értesítések kiküldésére - a törvény szerint - 30 nap áll az adóhivatal rendelkezésére.

Az APEH elnöke elmondta, hogy a hátralékok befizetésénél nem tapasztaltak olyan mértékű növekedést, ami az evára áttérő vállalkozók elmaradt befizetéseire vezethető vissza. Így az adóhivatalnál nem is tudják pontosan, hogy mennyi hátralékot fizettek be azok a cégek, amelyek az evára akartak áttérni.

Az elutasított vállalkozók fellebbezését csak abban az esetben fogja kedvezően elbírálni az adóhivatal, ha banki bizonylattal tudják alátámasztani, hogy december 20-ig rendezték hátralékukat. A december 20-a után beérkezett hátralék-kifizetés ugyanis már későinek számít.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04