Kovács adóügyi biztosként egyeztet az eváról

2004.11.19. 11:00
"Nem mondtam, hogy az eva nem EU-konform" - cáfolta az Indexnek Kovács László a Magyar Nemzetben megjelenteket. Az adóügyi biztos konzultálni fog az eváról uniós szakértőkkel és a magyar kormánnyal is, és azon lesz, hogy ne kerüljön az Európai Bizottság elé a kérdés.
Kovács László tagadta, hogy az uniós szabályokkal ellentétesnek tartaná az evát. A Magyar Nemzetben megjelent, hogy az adóügyi biztos szerint az eva nem EU-konform. A napilap tudósítása szerint Kovács egy rádióinterjúban azt nyilatkozta, hogy mivel brüsszeli szakértők szerint az eva nem felel meg az unió előírásainak, előfordulhat, hogy év közben kell módosítani Magyarország adótörvényeit.

Az első teendő

Kovács az Indexnek leszögezte, nem mondott ilyet. Az adóügyi biztos a felkészülés során találkozott olyan uniós szakértői véleményekkel, melyek szerint az eva nincs összhangban az EU jogszabályaival.

A jövő évi magyar adótörvényekben szerepel az eva, így az 2005-ben is fog működni - reagált Kovács a Magyar Nemzet azon állítására, hogy év közben módosulhat a törvény.

Hivatalba lépése utáni első teendői egyike az eva körüli nézetkülönbségek tisztázása lesz - mondta a volt külügyminiszter. Ehhez meghallgatja az EU, illetve az Európai Bizottság szakértőinek a véleményét, és beszél a magyar kormánnyal és Pénzügyminisztériummal is. Kovács László azon lesz, hogy a kérdés még szakértői szinten tisztázódjon, ne kerüljön az Európai Bizottság asztalára.

Az EU vizsgálódik

Az Európai Bizottság már a magyar EU-csatlakozás előtt jelezte: azt gyanítja, hogy az eva jelenlegi formájában nem áll összhangban az értéknövekedési adóról szóló egyik közösségi irányelvvel, ezért Magyarországnak valószínűleg módosítania kell azt. A problémát az okozza, hogy az eva alkalmazásával feltehetően kisebb adóbevételek folynak be, mint ha ez az adózási forma nem létezne.

Jóllehet az adóztatás az unióban csaknem teljes egészében nemzeti hatáskörbe tartozik, az áfáról szóló egyik közösségi irányelv szerint az uniónak gondoskodnia kell arról, hogy az áfát valamennyi tagországban harmonizált szabályok szerint szedjék be. Az eva alkalmazása a bizottság véleménye szerint nem áll összhangban az irányelvvel, de Budapest még bizonyíthatja ennek ellenkezőjét.

Az EU áfabizottsága október 14-i ülésén tárgyalt volna a kérdésről, de végül le kellett venniük a napirendről, mivel addig a dátumig nem kapták meg a magyar pénzügyminisztériumtól az adatokat. A következő ülés januárban lesz.