Kirúgnak ezer orvost

A jövő héten az egészségügyi miniszter nyilvánosságra hozza az áprilistól felálló új kórházi struktúrát - tájékoztatta a Világgazdaságot Horváth Ágnes, a szaktárca államtitkára. Becsléseik szerint az egészségügyi dolgozók többségére azután is szükség lesz, ám az is biztos, hogy többeknek munkahelyet kell váltaniuk. Az esetleges létszámleépítésekre a központi költségvetésből nyújtanak fedezetet, az ehhez szükséges összegnek nincs felső határa - állítja az államtitkár.

Egyes szakmai számítások szerint több ezer kórházi dolgozó elbocsátása várható, köztük ezernél is több orvosé. Ez utóbbiaknak a 20-25 éves munkaviszony után fejenként 2-3 millió forint végkielégítés jár. Szakértők valószínűnek tartják, hogy a munkahelyüket elvesztők - ha később visszaszivárognak is az egészségügy más területeire - áprilistól mindenképp felveszik a végkielégítést, mert megéri.

A Magyar Kórházszövetség leendő elnöke, Varga Ferenc szerint több milliárd forintra tehető az egészségügyi intézményrendszer átalakításával összefüggő, az egyes kórházi osztályok megszüntetésével, költöztetésével, a dolgozók mobilizálásával kapcsolatos kiadás, amit sem az intézmények, sem a tulajdonosok nem tudnak előteremteni. Horváth Ágnes ezzel kapcsolatban elmondta: államigazgatási egyeztetéseket folytatnak arról, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő dolgozók kedvezményes lakásvásárlási hitelt kapjanak, ez segíti a letelepülésüket.

Mi lesz a szakorvosokkal?

A kórházszövetséget az is foglalkoztatja, hogy mi lesz a jelenlegi intézményükben feleslegessé váló szakorvosokkal. A tárca az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal (ÁNTSZ) együttműködve erre is készül - mondta Horváth Ágnes. Felmérik, hogy az ország egyes kórházi osztályain hány és milyen szakképzettségű orvosra, szakdolgozóra van szükség. Az egyes szakmákban fölöslegessé válóknak lehetővé teszik, hogy átmenetileg más szakterületen folytassák a gyógyítást, de vállalniuk kell az átképzést. Az ehhez szükséges forrásokat a Nemzeti fejlesztési terv garantálja. A szűkülő kórházi kapacitások lehetővé teszik az orvosok törvényes túlmunkaidejének a betartását - tette hozzá.

Az államtitkár azt reméli, hogy a száznál több tartósan betöltetlen háziorvosi praxisba is lesznek jelentkezők a kórházakat elhagyó orvosok közül. A praxisokat nem szükséges megvásárolniuk, csupán pályázniuk kell a települési önkormányzatoknál a betöltésükre.

Pár hét kevés

Többen tartanak attól, hogy pár hét kevés a megváltozó kórházi szerkezettel járó számos feladat megoldására. Ezek egyike például a működési engedélyek kiadása. Csaba Károly, a közép-magyarországi ÁNTSZ főorvosa ezzel kapcsolatban elmondta: a változatlan szakmai összetételű, ám szűkülő vagy bővülő kórházi osztályokkal dolgozó, illetve az összevonandó intézményekben a tisztiorvosoknak csupán adminisztratív feladatot jelent majd az új engedélyek kiadása.

Ott kell tételesen, a helyszínen ellenőrizni a gyógyításhoz szükséges tárgyi és személyi feltételeket, ahol új profil jelenik meg az intézményekben. Utalt 1996-ra, amikor a szolgálat két hónap alatt adta ki az állami és önkormányzati intézmények működési engedélyeit, addig ugyanis csupán a magánintézmények működéséhez kellett tisztiorvosi engedély. Megkönnyíti az engedélyezési eljárásokat, hogy egyelőre nem változik a minimumfeltétel rendszere - tette hozzá az államtitkár.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32