Hatan repülnek a Ferihegy 1-ről

Bár vannak még gondok, a diszkont légitársaságok és a Budapest Airport megegyeztek a Ferihegy 1 használatáról. Szeptembertől hat cég repülőiindulnak az egyes terminálról.
Szeptember 1-től hat diszkont-légitársaság: a Sky Europe (utasforgalmának további növelése, illetve az utazóközönség összetételének bővítése érdekében a légitársaság naponta autóbuszjáratot indít Nyíregyházáról és Debrecenből), a Wizz Air, a Easy Jet, a Germanwigs, a Malmö Aviation és a Norvegian Air használja majd a most felújított Ferihegy 1-es terminált - tudtuk meg.

A cégeknek sikerült megállapodniuk egymással, illetve a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Rt.-vel menetrendjükről, vagyis némileg módosították az őszi indulásaikat, illetve érkezéseiket annak érdekében, hogy valamennyien elférjenek a légikikötőben. A légitársaságok utasainak fejenként 9,15 eurót kell majd reptérhasználati díjként kifizetniük, amit korábban sokalltak a légitársaságok, most azonban, miután sikerült menetrendjükben megállapodniuk, egyúttal elkerülték a felfelé történő licitet.

Ez a 9,15 euró azonban kevesebb lesz a diszkontcégek utasai által ma a Ferihegy 2 után fizetett díjaknál, ott ugyanis meghaladják a 13 eurót. A diszkont-légitársaságok azonban már most attól tartanak, hogy a későbbiekben, például majd novemberben, amikor a következő időszak menetrendjéről kell megállapodniuk, nem találnak ilyen zökkenőmentesen megoldást. A légi közlekedés további várható növekedése miatt elképzelhetőnek tartják, hogy nem férnek majd el a terminálon, pontosabban egy-egy időszakokban számítanak zsúfoltságra, amikor valamennyien a legideálisabbnak tartanák a gépeik indulását, és ekkor már minden bizonnyal nem lesz elkerülhető az árlicit. A diszkontcégek egyébként már felvetették a Ferihegy 1 további bővítésének szükségességét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58