Befellegzett a nem görög fetáknak

Október 15-ig lehet csak használni a feta elnevezést a nem görög eredetű, ilyen típusú sajtokon, figyelmeztet az FVM. Magyarországon öt-hat gyártó állít elő feta sajtot.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság 2002-ben Görögországnak ítélte a feta sajt elnevezés használatát a származási hely elve alapján.

A feta sajt bejegyzésekor hatályos EGK-rendelet úgy rendelkezett, hogy a tagállamok fenntarthatják, folytathatják a más tagállamok által regisztrált elnevezések használatát, azokban az esetekben, ha a vállalkozások a rendelet kihirdetésének időpontja előtt legalább öt évig jogszerűen forgalmazták a bejegyzett terméket, és ezalatt az elnevezést folyamatosan használták, illetve ha a jelölés világosan jelzi a termék tényleges származását.

Ez a rendelkezés a bejegyzett elnevezések más tagállamok általi használatát legfeljebb ötéves időtartamra teszi lehetővé. Így mivel a feta elnevezés Görögország mint kizárólagos előállító számára történő bejegyzéséről intézkedő rendelet az Európai Közösségek hivatalos lapjában 2002. október 15-én jelent meg, nem görög eredetű sajtokon az elnevezést 2007. október 15-ig lehet használni.

Zobor Enikő, az FVM élelmiszer-ipari osztályának tanácsosa elmondta: a kereskedelmi egységeknek kell gondoskodniuk arról, hogy a polcokon a határidő után csak görög eredetű feta sajt maradjon. A gyártókat és kereskedőket nem éri váratlanul a szabályozás, mivel a tárca a rendelet megszületését követően tájékoztatta az érintetteket.

Az eredetvédelmi szabály betartását a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal egységei, illetve a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség ellenőrizheti, mivel a határidő lejártát követően a fogyasztók megtévesztésének minősülhet a nem görög eredetű feta árusítása.

Magyarországon mintegy öt-hat jelentősebb gyártó állít elő feta elnevezésű sajtot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32