Stadler–Bombardier 1-1

A Flirtgate néven elhíresült motorvonat tenderen csak a második lett a Stadler mögött a Bombardier, mégis előbb utazhatunk az ő vonataikon: a társaság egyedüli ajánlattevőként nyerte a MÁV februári tárgyalásos pályázatát, az év végéig tíz vonatot szállít, míg az első Flirtek üzembeállására még közel egy évet kell várni.
Aláírta a tíz Talent típusú motorvonat szállításáról szóló szerződést a MÁV és a Bombardier. A 44 millió euróért vett vonatokat az év végéig leszállítják, az első kettő pedig még márciusban megérkezik. A tervek szerint a Talent motorvonatokat a Budapest-Hatvan vasútvonalon, az elővárosi forgalomban használja majd a vasúttársaság.

A nagy tendert elvesztette, de jön!

Az újabb motorvonat-beszerzést februárban indította a MÁV. A hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásra a vasúttársaság összesen három céget hívott meg, de a megadott határidőig csak a Bombardier nyújtott be ajánlatot. A másik két meghívott szállító írásban közölte, hogy nem kíván indulni a tenderen - áll a MÁV Indexhez eljutatott közleményében. E szerint "a felajánlott szerelvények magasabb műszaki tartalommal rendelkeznek a MÁV által korábban 30+30 motorvonatra kiírt közbeszerzési eljáráson tett - akkor második helyezett - ajánlatukhoz képest, továbbá áraik is kedvezőbbek". A vételárat hitelből fizeti a MÁV, amit - ugyancsak hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás győzteseként - az OTP-től vesznek fel.

Csak jövőre indulnak a Flirtek

A MÁV március 8-án hirdette ki a Flirtek első szállítmányának finanszírozására kiírt tenderének eredményét, melyet a Calyon S.A., a CIB Bank Rt. és a Magyar Fejlesztési Bank Rt. alkotta konzorcium nyert. A kétszer harminc vonatra vonatkozó Stadler keretszerződéshez kapcsolódó hitelszerződést ma írták alá, ezzel lép hatályba a szállításra vonatkozó megállapodás is: eszerint az első járművek üzembe helyezése a mai naptól számított 12 hónap múlva, míg az utolsó vonatok szállítása 24 hónap múlva esedékes. Közben havonként 2-3, legfeljebb 4 jármű szállítását tartalmazza a szerződés. Az első 30 villamos motorvonat - a gyártó ígérete szerint - várhatóan már 2007. elejétől forgalomba állhat a Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Tatabánya, és a Budapest-Pusztaszabolcs elővárosi vasútvonalakon.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17