Finnországból jön a dán fapados

2005.10.14. 08:34
A dán Sterling légitársaság Finnországba kínál repülőjegyet a magyar utasoknak akciós áron.

Jövő év március végétől újabb fapados járat repül Budapestre. A dán Sterling 79 eurós akciós árával hirdeti járatait, ám nem a dán fővárosból, hanem Helsinkiből jönnek majd hetente háromszor a gépek.

A negyedik

A cég új légiforgalmi csomópont kialakítását tervezi a finn fővárosban, ehhez kapcsolódóan került az új desztinációk közé Budapest. A Magyar Turizmus Rt. tárgyalásokat is kezdett a légitársaság képviselőivel a minél élénkebb utasforgalom érdekében.

A Sterlingnek 2004-ben 1,8 millió utasa volt, idén pedig egyesült az ugyancsak dán Maersk Airrel és így Európa negyedik legnagyobb diszkont-légitársasága jött létre. A Sterling egyébként eddig 5 járatot működtetett Budapestről, így Billundba, Oslóba, Koppenhágába, Göteborgba és Stockholmba is el lehet jutni a dán fapados segítségével.

A dán légitársaság mellett Európa vezető fapadosa, a Ryanair is Magyarországra jönne, írtuk meg korábban. A társaság vezérigazgatója pozsonyi sajtótájékoztatóján elismerte az egyezkedés tényét, de ő sem árult el részleteket. Csak annyit mondott, hogy biztos megállapodnak valamelyik magyarországi repülőtérrel, merthogy többnek az üzemeltetőjével is tárgyalnak. A lehetséges célpontok között szerepel a sármelléki FlyBalaton légikikötő, Ferihegy, illetve a vidéki repülőterek közül elsősorban a debreceni és a pécsi jöhetne szóba.