A pesti középosztály csóró a plázákhoz

A hagyományos kereskedelem egyre inkább veszít vonzerejéből és a hipermarketek, bevásárlóközpontok térnyerése érzékelhető a fogyasztási szokásokban - derül ki a McCann-Erickson Budapest reklámügynökség legutóbbi, a vásárlási trendekről készített felméréséből.
Horváth Zsófia kutatásvezető elmondta: a reklámügynökség nem reprezentatív felmérését fogyasztói beszélgetésekből, médiafigyelésből, szakértői interjúkból állították össze.

A felmérés célcsoportja a 13-23 éves személyiségépítő, a 25-35 éves diplomás karrierépítő, a gyermeket nevelő családépítő, illetve a középkorosztály vége felé járó korcsoport volt.

Növekvő jövedelem, nagyobb fogyasztás

A piaci trendek között említette a kutatásvezető, hogy a hipermarketekben a vásárlási intenzitás átlagon felüli, azaz több mindent vásárolnak itt, mint más üzlettípusokban.

A felmérésből kitűnik, hogy a növekvő jövedelem mellett a fogyasztói hajlandóság nagyobb, mint a megtakarítási. A fogyasztói trendek között egyre inkább jellemző a nagybevásárlás, a kisebb bevásárlás a romlandó áruk esetében tapasztalható. A fogyasztók igénylik a vasárnapi nyitva tartást és a munkarend miatt sokan késő estére halasztják a bevásárlást.

Fogalmak és hangulatok

A csoportos beszélgetésekből kiderült, hogy a budapesti középosztály úgy érzi, nem elég módos ahhoz, hogy a plázákban vásároljon.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fogyasztók nem mindig tudják elkülöníteni a különböző üzletegységek fogalmát és keveredik a hipermarket a bevásárlóközpont, illetve az áruház kifejezés. Jellemző, hogy a fogyasztók rendkívül árérzékenyek és igényesek a kiszolgálás és a vásárlás hangulatára.

Jómódú karrierépítők spontán vásárlásai

A hipermarketek estében sokan előre kinézik az akciókat a reklámújságból és akár három-négy hipermarketet is felkeresnek, kizárólag az akciós termékek miatt. Sokan használják a tömegközlekedést is a hipermarketekhez való eljutásra, függetlenül attól, hogy ezeket többnyire az autós bevásárlásokra építették.

A fogyasztók az olcsóságot és a szakértelmet igyekeznek kombinálni a nagyobb vásárlásoknál. A szakboltokba a garancia és a számla egyszerűbb megszerzése, illetve a szakértelem megléte miatt mennek többnyire, míg a hipermarketeknél az olcsóság a mérvadó.

A bevásárlóközpontokat inkább a jómódú karrierépítők keresik fel, a többiek többnyire nézelődnek. A bevásárlóközpontba járókra jellemző a spontán vásárlás, illetve a vásárlás és a szórakozás összeolvadása.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04