Növekedett a földhivatalok ügyhátraléka

Az idei első félévben nőtt a földhivatalok ügyhátraléka, ami elsősorban a kedvező lakáshitelekkel és a megnövekedett ingatlanforgalommal magyarázható.
A Földművelésügyi Minisztérium földügyi- és térképészeti főosztályának helyettes vezetője, Apagyi Géza a NAPI Gazdaságnak elmondta, hogy az év első hat hónapjában országosan 2,537 millió beadvány érkezett, ami az előző évről áthúzódó 636 ezer üggyel együtt 3,173 millió elintézendő ügyet jelentett, ebből 2,265 milliót fejeztek be.

Rövidesen értékesítik az állami jelzálogbankot
Hamarosan sor kerülhet a Földhitel és Jelzálogbank Rt. értékesítésére - tudta meg kormányzati körökből a NAPI Gazdaság. A jó pénzügyi mutatókkal rendelkező társaság kelendő lehet, így az elsők között adják el.

Az ár ma még nem ismert, mert annak meghatározása csak az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. üzletpolitikai tervének kidolgozása után lehetséges. Ebből derül ki ugyanis, hogy nyilvános vagy zártkörű lesz-e az értékesítés. Korábbi elképzelések szerint lehetséges a tőzsdei bevezetés vagy az FHB partnerbankjainak történő eladás, de megfigyelők nem zárják ki pénzügyi befektetők megjelenését sem.

A földhivatalok a bejegyzési kérelmeket harminc napon belül kötelesek elbírálni, ám számos esetben leterheltség miatt nem tudják tartani az ügyintézési határidőt. Ebben szerepet játszanak olyan újabb feladatok is, amelyek megoldásához nincs kellő tárgyi és személyi erőforrás. Amennyiben a határidők be nem tartása mulasztásra vezethető vissza, akkor az jogi konzekvenciát von maga után.

Ugyanakkor az első félévben a hivatalok határozatai ellen 5487 fellebbezési kérelem érkezett, ez töredéke az elintézett mennyiségnek. A fellebbezési kérelmek közül egyébként 1721 darab bizonyult megalapozottnak, az 1550 bírósági jogorvoslati kérelemből pedig 117 esetben döntöttek a bíróságok az ügyfél javára.

Nyolc nap

Apagyi szerint a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény szerint a jelzálog-hitelintézet jelzálogjog és a hozzá kapcsolódó elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésére, módosítására vagy törlésére irányuló kérelmét a földhivatalnak soron kívül, nyolc napon belül kell elintéznie. A földhivatalok a lakáscélú hitelek esetében ezt a nyolc napon belüli bejegyzést többségében teljesítik, problémát jelentenek viszont azok az esetek, amikor megelőző széljegyek találhatóak a tulajdoni lapon, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzések ugyanis csak érkezési sorrendben, az úgynevezett "rangsor elve" betartásával történhetnek meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32