Füllent a PM: nincs 200 milliárdos kár az elkúrás miatt

2006.10.20. 15:55
Nem igazán megalapozott a Pénzügyminisztériumnak a költségvetési keretekről közzétett anyagában az a becslés, amely szerint 200 milliárd forintos kamattöbbletterhet jelent a következő négy évben az elmúlt hetekben megingott politikai bizalom. Ilyen alapon Gyurcsány nyári, forintos elszólására is lehetne - sokkal tetemesebb - veszteséget kalkulálni. Persze az sem lenne korrekt.

"A konvergenciaprogramban feltételezettekhez képest kedvezőtlenebbé vált a prognózis a kamatkiadások területén. Az elfogadott konvergenciaprogram pozitív hatásait jelentősen csökkentette, hogy az elmúlt hetekben olyan események történtek, amelyek a Magyarország eddigi politikai stabilitásáról kialakult képet negatívan befolyásolták. Esetenként utcai zavargásokra is sor került. Ezek az események növelték a befektetők hozamelvárásait az állampapírpiacon. A fentiek hatására a következő négy évben összesen több mint 200 milliárd forinttal növekednek az államháztartás kamatkiadásai, ami jelentősen szűkíti az elosztható forrásokat más területeken" - áll a Pénzügyminisztérium által csütörtökön kiadott, a jövő évi költségvetés kereteit bemutató tájékozatóban.

Mire gondolhattak?

A megállapítás szakmailag nehezen értelmezhető és félrevezető, mondta az Indexnek Forián Szabó Gergely, a Pioneer (korábban CA IB) alapkezelő igazgatósági tagja. A 200 milliárdos összeg azt tükrözheti, hogy ha az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtti állampapír-piaci hozamszinteket összehasonlítjuk az október elejére átmenetileg megemelkedett hozamelvárásokkal, majd a hozamkülönbséget kivetítjük négy évre, akkor nagyjából 150-200 milliárd forint közötti kamatteher-növekedést kapnánk.

A számításnak azonban így nincs sok értelme. Egyrészt azért, mert az állampapír-piaci hozamokat a hazai politikai események mellett számos egyéb makrogazdasági és nemzetközi pénzpiaci esemény is befolyásolja. De az elemző szerint még ennél is lényegesebb, hogy a szeptember közepétől kibontakozó hozamemelkedési folyamat október elejétől határozott csökkenésbe váltott, így a jelenlegi középtávú piaci hozamelvárások már nem csupán a szeptember végi lokális csúcsnál, hanem a konvergenciaprogram szeptember 1-jei benyújtásakor regisztrált szinteknél is alacsonyabbak.

Ha tehát a Pénzügyminisztérium szakmai alapon értékelte volna a program benyújtása óta eltelt eseményeket, akkor éppenséggel pont ellentétes következtetés adódott volna, mint amit az október 19-ei keltezésű közlemény tartalmaz. A jelenlegi piaci hozamszinteket alapul véve ugyanis az államadósság finanszírozása a következő négy évben nem többe, hanem kevesebbe kerülne annál, mint amit a konvergenciaprogram benyújtásakor feltételezni lehetett.

Gyurcsány beszólása többet ártott

Az ötéves futamidejű állampapír hozama a konvergenciaprogram benyújtásának napján, szeptember 1-jén 8,06 százalék volt. Szeptember első felében csökkentek, majd - az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után - egészen október elejéig emelkedtek a befektők hozamelvárásai. Az ötéves kötvényeken az október 4-én mért 8,37 százalékos lokális csúcsról tegnapra - a forint erősödésével párhuzamosan - 7,79 százalékig estek a hozamok. A következő öt évre vonatkozó átlagos befektetői hozamelvárás tehát október 19-én 0,27 százalékponttal kisebb volt a szeptember 1-jei szintnél.

Az utóbbi hónapokban egyébként a fentieknél lényegesen nagyobb hullámokat is láthattunk a hazai kötvénypiacon. Ilyet indított el például az első megszorító csomag június 10-i bejelentése után a Reutersnek adott miniszterelnöki nyilatkozat (arról, hogy a forint elindulhat a sávközép irányába), amelyet szakértők életveszélyesnek minősítettek. A nyilatkozat eredményeképpen - a megszorító csomag bejelentésének forintot erősítő elvi hatása helyett - a forintárfolyam zuhanórepülésbe kezdett, ami az állampapírpiacon látványos hozamemelkedéssel párosult.

Forián Szabó Gergely kérdésünkre hangsúlyozta, értelmetlen lenne külön számításokat készíteni arról, hogy az akkori hozammegugrás milyen terheket jelentett az államnak, ráadásul ebben az időszakban más tényezők - így a befektetők elfordulása a feltörekvő országoktól, az S&P leminősítése - is befolyásolták a hozamok alakulását. Az viszont biztos, hogy június 9-től, a csomag (és a nyilatkozat) előtti naptól számítva 3 hét leforgása alatt 1,5 százalékpontos ugrást produkált a hozamgörbe 3-5 év közötti szakasza, ami jóval meghaladja a szeptemberi utcai zavargások miatt bekövetkező adósságdrágulást.