Már 267 forint felett az euró

A kedd délután kezdődött lejtmenet szerda reggel is folytatódott, már a 267-es szintet is átvitte az euró árfolyama, ez azt jelenti, hogy alig másfél óra alatt két, úgynevezett támaszpont, a múlt hét keddi 266,40-es mélypont és a 267-es szint is elesett.
A reggeli stabil (264.50-264.90-es euróval szembeni) nyitást követően mérsékelt forintgyengülés látszik: a jegyzések 265.30-265.80-körül járnak. A tegnap késő délutáni, alacsony likviditással párosult újabb gyengülési hullámot még megfogta a 265-ös szint. Ez azonban ma reggel már gyengének bizonyult. Kora délelőtt átmeneti stabilitás után fél tizenegy körül már újabb nagyobb pofont kapott a magyar fizetőeszköz: a jegyzések hirtelen 267-ig, azaz a múlt keddi 266.40-es szintnél is magasabbra szaladtak. Ez 0,9 százalékos leértékelődés csak ma reggel óta. A zloty velünk, a két korona kevésbé esik

A szerda reggel fél kilenc utáni állapot szerint mind a forint, mind a lengyel zloty a mai első euróval szembeni jegyzéseihez képest kb. 0.4-0.4%-ot gyengült. A cseh és a szlovák koronánál kb. 0.2-0.2%-os leértékelődés figyelhető meg. A magyar állampapírok másodpiacán a referencia-lejáratoknál a tegnap kora esti szintekhez viszonyítva eddig csupán 1-2 bázispontos vegyes irányú hozammozgások látszanak.

Negyedéves viszonylatban szerda reggelig a forint már több mint 5%-os leértékelődést szenvedett el, míg a zloty csupán 1.5%-osat. A cseh és a szlovák korona még mindig 1-1%-os plusszban van a december közepi bázishoz képest.

Kedd délután fordult a forint

A forint kedden tovább gyengült a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 263,70/80 forinton jegyezték, másfél forinttal a hétfői 262,20/30 forint felett. A forintgyengülés ezt követően gyorsult fel: öt óra körül már a 265 forintot is megközelítette az euró ára. Bár később enyhe erősödés kezdődött, este nyolckor 264,66 forinton volt az euró.

A délutáni erőteljes gyengülés ellenére nem a forint volt a nap vesztese. A felerősödő amerikai kamatemelési találgatások ismét nehéz nap elé állították a feltörekvő piacok valutáit, különösen sokat veszített a török, a brazil és a mexikói valuta. Ezt a negatív hatást erősítette a lengyel belpolitikai válság, s a forint második napja együtt gyengült a zlotyval a térségben. A dollár a várt kamatemelés miatt 217,50/70 forintra erősödött, több mint két forinttal magasabbra a hétfői 215,20/30 forintnál.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17