Piroska
-11 °C
-2 °C

Mennyibe került a forradalom?

2007.03.15. 23:18
Sem '48-49 költségeiről, sem a forradalom és szabadságharc gazdasági hatásairól nincsenek részletes, érdemi kutatások Magyarországon - szembesült a ténnyel az Index. Ezzel együtt el lehet mondani: a forradalmi törvényhozás a későbbiekben sokat segített a gazdasági fejlődés megindulásában, maga a másfél éves harci helyzet pedig a vártnál kevésbé terhelte meg az országot. Még akkor is, ha a Kossuth-bankók megsemmisítése miatt sokan minden pénzüket elveszítették.

Azt lehet tudni, mekkora volt a Kossuth-bankókban kibocsátott összeg: 66 millió forint, amiből végül a fegyverletételt követően 500 ezer forintot váltott be a császári udvar. A többi odaveszett, nagy részét elégették - mondta az Indexnek Hermann Róbert történész arról, mennyibe került az országnak a szabadságharc. A veszteség azonban nem az államkasszát terhelte - tette hozzá Varga János akadémikus, a forradalom alatti hazai bankjegykibocsátás ugyanis nem bírt fedezettel. Így a veszteség nem az országot mint államot, hanem az egyéneket terhelte, mert a forintot - annak ellenére is, hogy Bécs mindvégig törvénytelennek minősítette a kibocsátást - országszerte elfogadták. Így utóbb az egyes személyeknél 1849 végére forintban felhalmozott összegek - például a 48-as termés ára - egyszerre elvesztették értéküket. Igaz, a készpénzforgalom a korabeli Magyarországon közel sem volt olyan jelentőségű, mint több fejlettebb nyugat-európai országban - mondta Hermann Róbert, hangsúlyozva, az általános fizetőeszköz hirtelen megszűnése lényegesen nagyobb áldozatokkal járt volna például Angliában.

De mennyi is lehetett 66 millió forint, hogyan aránylott ez az összeg az ország vagyonához? A korszakban GDP-ről, nemzeti összetermékről nem lehet beszélni. A hazai gazdaság döntően agrárgazdaság volt, kisebb céhes iparral és minimális, a fővárosra és a Felvidék egyes területeire koncentráló iparral. Budapesten a Ganz és az Óbudai Hajógyár, a Felvidéken a textilüzemek emelhetők ki. Hivatalos árfolyamkurzus nem létezetett. Elfogadtak a pénzváltók a forinton és a bécsi koronán kívül más pénzeket is, de meglehetősen esetleges árfolyamokat alkalmaztak.

A GDP 1 százaléka

Hermann Róbert és Varga János csak katonafizetéseket tudott az összeg nagyságrendjét mutatandó példaként hozni: eszerint egy hadnagy havi fizetése 40 forint volt, míg egy olyan katonának, akit a sorkötelezettség vagy sorsolás alapján behívottak maguk helyett fizettek, 250 forint volt az éves bére. Ha a 40 forintos tiszti fizetést most 150 ezer forintnak feleltetjük meg, akkor a 48-49-es államkassza összességében 247,5 milliárd mai forintra tehető. Ez ma valamivel több, mint a GDP egy százaléka, és közel kétszerese az egész rendőrség teljes éves költségvetésének.

A fogyasztási szokások, a gazdasági szerkezet, a piaci fejlettség totálisan eltérő volta miatt természetesen minden egyszerűsített összehasonlítás sántít. Számoktól függetlenül abban mindkét szakértő egyetértett, hogy a forradalom közel sem volt anyagi értelemben olyan megterhelő az ország számára, mint azt a másfél éves harci cselekmények alapján feltételezni lehetne. Egy-egy időszakban 100-110 ezres hadsereget kellett élelmezni, ruhával és fegyverekkel ellátni, mégsem volt jelentős fennakadás. Ebben több külső tényező is szerepet játszott. Egyrészt '48 nyara két rossz év után jó termést hozott. Emellett az európai országok gazdasága is fellendülőben volt. Sokat számított az is, hogy a forradalom finanszírozásában nagy szerepet játszottak az önkéntes adományok, amelyekről azonban sajnos nincs összesítés.

Progresszív adórendszert akartak

A forint bevezetésén és fedezet nélküli kibocsátásán túl a Batthyány- és a Szemere-kormány is igyekezett - igaz, érdemi eredmények nélkül - megteremteni a költségvetés bevételi oldalát. A legfontosabb ebben a tekintetben egy új adórendszer bevezetése volt, amely papíron ugyan - az általános közteherviselés jegyében - elkészült, de soha nem érvényesült. Mint egy, a közgazdasági egyetemen még a rendszerváltás előtt készült, a forradalom gazdaságpolitikáját taglaló jegyzetben szerepel, az adókulcsot az első tervezetben a tiszta jövedelem 6 százalékában határozták meg, amelyet aztán az országgyűlési tárgyalás idején 7,5 százalékra emeltek. Ez vonatkozott volna föld és ingatlan bérbe adásából származó, termésből befolyó jövedelemre - ezt a közepes termés tiszta jövedelmének középértékeként határozták meg -, a fizetésekre és a kereskedői jövedelmekre is, azaz voltaképpen mindenre. Csakhogy: a 1849-es költségvetés alapjait szolgáló adók beszedéséhez nem állt rendelkezésre a megfelelő apparátus, s a földadót a telekkönyv nélkül - miután az ősiség eltörlésével a föld forgalomképessé vált - nem lehetett beszedni.

Az adóbevételek fokozása érdekében már 1849 elején felmerült egy, a fenti lineáris kulccsal kalkuláló helyett progresszív, azaz bizonyos jövedelem felett magasabb adókulcsot alkalmazó rendszer kialakítása is. A helyzetet jól érzékelteti, hogy az országgyűlési vitában Szemere Bertalan miniszterelnök már azt hangsúlyozta, "nem jobbat akarok, hanem adót akarok mindenáron".

Nem vezetett érdemi eredményre, azaz nem hozott bevételeket a vámrendszer átdolgozása sem: a 48 előtti rendszer kifejezetten osztrák érdekeket szolgált, és gátolta a magyar ipar fejlődését. Az átalakításról elindult a tárgyalás a bécsi udvarral, és bár születtek megállapodások, a rendszer végül inkább csak ad hoc módon változott. Egyrészt a hadviseléshez szükséges készárukat és nyersanyagokat vámmentesen lehetett behozni, másrészt megtiltották az ilyen termékek kivitelét.

Gábor Áron rézágyúja

Közvetlen hatást a forradalom az iparra gyakorolt: korábban nem volt hadiiparunk, 1849-re azonban a hadsereg ellátása jelentős részben nem külföldi beszerzésre, hanem hazai gyártásra támaszkodott - mondta Hermann Róbert. Ide vezethető vissza a korábban szilárd, a szabadságharc után viszont felbomló céhes szerkezet is, és könnyebbé vált a céhen kívüli iparosok helyzete.

A szakértő szerint '48-49-nak elsődleges, számokban nem mérhető gazdasági hatása a törvényhozásban volt, amely már a szabadságharc leverés után hozta meg eredményét: a lényegesen szabadabban bontakozó gazdasági fejlődésben. A legjelentősebb lépés kétségkívül az ősiség eltörlése, azaz a föld szabad adásvételének engedélyezése, a kötelező örökváltság, azaz a jobbágyság megszüntetése, valamint az általános közteherviselés elvének megteremtése volt.