Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

Szervezetten olcsóbb a fürdő

2007.10.01. 08:07
Az utazásszervezők szövetségéhez tartozó utazási irodák vendégei 15 százalékkal olcsóbban strandolhatnak a fővárosi fürdőkben. Az engedményt a kabinos jegyek árából kapják a vendégek. A fürdőüzemeltető főként a Széchenyi és Gellért forgalmának növekedését várja.

Számottevő kedvezményekre számíthatnak az utazási irodák vendégei a fővárosi fürdőkben október 1-jétől. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ), valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) keretmegállapodása értelmében a mindenkori érvényes kabinos belépő árából 15 százalékot enged el a fürdőüzemeltető a szerződő társaságok révén érkező csoportoknál – közölte Radnainé Keresztes Mária, a kereskedelmi és marketingosztály vezetője. Hozzátette: ezeknek a vendégeknek könnyített bejutást is lehetővé tesznek az egységek.

A BGYH Zrt. korábban is kapcsolatban állt az utazásszervező cégekkel. A MUISZ és a társaság közötti keretmegállapodás még könnyebbé teszi az együttműködést. Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke azonban felhívta a figyelmet: az egyezményben csak az általános feltételeket rögzítették, valamennyi irodának magának kell szerződést kötnie a fürdőtársasággal.

Arról, hogy eddig hányan szerződtek a BGYH Zrt.-vel, Keresztes Mária egyelőre annyit közölt: a megállapodások aláírása folyamatos. Az akció eredményeként az irodákon keresztül bonyolított forgalom 30-40 százalékos emelkedésére számítanak. Ez főként a külföldiek által ma is kedvelt Széchenyit és Gellértet érintheti. Szeretnének aktívabban bekapcsolódni az incentív turizmusba, külön projekt keretében tervezik a rendezvényszervezési terület fellendítését.

A Magyarországon működő mintegy 1200 utazási irodából 220 tagja a MUISZ-nak, ám a szövetséghez csatlakozott utazásszervezők bonyolítják a forgalom 80-90 százalékát. A Budapestre utakat szervező cégek száma jelenleg 120-130.