Egyre inkább megfigyelhető az USA felé irányuló átcsoportosítás, s ennek nyomán a régió devizái követik az euró/dollárkurzust. A mostani helyzetben az amerikai hírekre reagálva a forint az egyensúlyi nehézségek miatt feltehetően különösen érzékenyen viselkedik. Ahogy erősödik az átcsoportosítás trendje, egyre nagyobb hangsúlyt kapnak s a távozást esetleg fontolgató befektetők számára mind nagyobb súllyal esnek latba a fundamentumok.
Mindezek nyomán arra lehet számítani, hogy a forint továbbra is volatilis marad, az árfolyam törékenysége nem enyhül. Az MNB nyilván árgus szemekkel figyeli az árfolyamot, s amint veszélyben látja az inflációs célokat, megfelelő en közbelép.
Elemzők szerint ez tartósan 260 forint feletti eurónál következhet be. A kurzus gyengülése az importhatás miatt negatívan hat az inflációra, ugyanakkor a devizahitelek drágulása visszatartó erő a fogyasztás szempontjából, emiatt viszonylag nagyobb gyengülés is beleférhet. Kamatemelésre 260 forint alatt nem kell számítani, a piac jelenleg 25 bázispontos vágást áraz az év végéig, azaz meglehetősen szűkült a lazítás tere.
Egyre zsúfoltabb az euró előszobája
Hétfőtől három új EU-ország, Lettország, Ciprus és Málta csatlakozik az eurózóna előszobájának tekintett ERM II árfolyam-mechanizmushoz, írta a Napi Gazdaság. Az EU pénzügyi vezetőivel aláírt szerződés értelmében a három valuta a következő két évben legfeljebb plusz–mínusz 15 százalékkal térhet el az euróval szemben most megállapított középárfolyamoktól.
Lettország és Málta egyébként ennél is többet vállalt: az előbbi plusz–mínusz 1 százalékot, az utóbbi a középárfolyam teljes betartását. Mivel ezek a valuták már most is az euróhoz vannak kötve, ezért ERM II-tagságuktól senki nem vár nagy pénzpiaci mozgásokat, annál is kevésbé, mert kicsi, nem túl jelentős piacokról van szó.
Lettország 2008-ban kíván csatlakozni az eurózónához, bár elemzők kétlik, hogy addigra a kívánt 3,5 százalék körüli szintre tudja leszorítani az inflációt. A másik két esetben az államháztartási hiány okoz problémát. Ciprus, amely 2007–2008-ra tervezi az euró bevezetését, még az idén, a 2008. január 1-jei belépést tervező Málta jövőre szeretné a 3 százalékos plafon alá szorítani a deficitet. Az egy éve EU-tagok közül Szlovénia, Észtország és Litvánia már tavaly júniusban belépett az ERM II-be.
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon