Nincs üzleti fantázia az FTC-ben

Noha augusztusban az FTC elnöksége új, tőkeerős befektető felbukkanására hivatkozva kezdeményezte az Üllői úti ingatlantender határidejének módosítását, azóta egyetlen új érdeklődő sem vásárolta meg a pályázati dokumentációt. Maradt az a két jelentkező, akik már augusztusban is érdeklődtek a Fradi iránt. A tenderre szeptember 17-ig, jövő hétfőig lehet jelentkezni, ám a klubelnök nem aggódik. Rieb György szerint sokan az utolsó percig kivárnak.

Az elmúlt egy hónapban egyetlen érdeklődő sem vásárolta meg a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól az FTC 6+2 hektáros Üllői úti ingatlanegyüttesére kiírt tender pályázati dokumentációját – tudta meg az Index a KVI értékesítési főosztályán. Ez azt jelenti, hogy továbbra is csak két befektetőjelöltnek ért 500 ezer forint plusz áfát a Fradi-ingatlanra jelentkezés joga. A szám várhatóan már nem is emelkedik jelentősen, miután a pályázatok beadási határideje szeptember 17., azaz jövő hétfő.

Én azt mondom, várjunk

"Én azt mondom, várjunk" – mondta meglehetős derűlátással Rieb György, az FTC elnöke. Augusztus 3-án az általa vezetett elnökség adta ki azt közleményt, miszerint "az FTC elnöksége jelenleg több partnerrel is tárgyal a pályázaton való részvételről, köztük több újonnan felmerülő tőkeerős céggel".


Ez itt mind eladó – kattintson!

Akkor ezekre az újonnan képbe került érdeklődőkre hivatkozva kérte azt a klub a tendert kiíró KVI-től, hogy a pályázatok benyújtására megadott augusztus 13-ai határidőt szeptember 17-re módosítsák. A klub indoklása szerint ugyanis a potenciális befektetők "az idő rövidsége miatt aggodalmukat fejezték ki, hiszen a határidőig hátralévő néhány nap nem tenné lehetővé a projekt feltételrendszerének minden részletre kiterjedő felmérését".

A klubelnök szavaiból most az tetszik ki, mégsem olyan nagy gond, ha sürget az idő. Amikor szembesítettük az augusztusi közleményében leírtakkal, azt mondta, komoly tapasztalata van a pályázatokkal, és aszerint "sok esetben az utolsó percben veszik meg és adják be a pályázatokat" az érdeklődők. Szerinte a dokumentáció nem is olyan fontos, a KVI honlapján minden részletet megtalálhattak az üzletemberek.

Megígérték neki

A klubelnök kitartott amellett, hogy több befektetőjelölttel tárgyalt, és a lengyel, német, angol partner panaszkodott az idő rövidségére augusztusban. "Nem én vagyok a pályázó, nem tudom, hogyan gondolkodnak" – fogalmazott Rieb, hozzátéve: neki majdnem minden pályázó megígérte, hogy jelentkezni fog a tenderre. Ez még be is következhet persze, ha a befektetőket most már nem zavarja az idő rövidsége, mindenesetre az eddig üzleti érdeklődés – vagyis annak hiánya – megerősíteni látszik a korábbi cikkünkben leírtakat, miszerint nincs üzleti fantázia az FTC-ben.

Az ingatlanpályázat teljes értéke bruttó 4,2 milliárd forint. A jelentkezőnek 800 millió forintot kell fizetnie a jelenleg NB II-es futballcsapatot üzemeltető cég 80 százalékos, nem egészen 20 millió forint névértékű részvénycsomagjáért, továbbá legalább 1,5 milliárd plusz áfát fizet az FTC-nek a létesítményhasználati jog megváltására (az FTC ezekből a pénzekből törlesztheti csaknem kétmilliárdos adósságát).

Zsebbe nyúlós kaland

A vevőnek emellett vállalnia kell, hogy két éven belül legalább 1,2 milliárd plusz áfát költ a stadion felújítására. A sportklubnak és szakosztályainak 25 évre helyet kell biztosítania a stadionban, valamint gondoskodnia kell legalább 30 ember irodai elhelyezéséről. A pályázónak ajánlati biztosítékként 400 millió forintot kell átutalnia a kincstárnak, igaz, ez az összeg beleszámít a majdani vételárba. Ha több jelentkező is van – és az árak között nincs húsz százaléknál nagyobb eltérés –, versenytárgyaláson dől el az ingatlan sorsa.

Erre a mostani helyzetben meglehetősen kevés az esély. Legalábbis erre utal, hogy a 2004-ben a Puskás stadion felújítására-átépítésére hirdetett ötletpályázat dokumentációját 14-en vették meg, de végül csak hatan jelentkeztek. Igaz, a Fradinál valószínűleg most ezt a hatos számot is irigyelnék.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32