Gaál Gyula a MÁV új elnöke

2004.12.22. 17:15
Gaál Gyula lesz a MÁV új elnök-vezérigazgatója, de társ-vezérigazgató marad mellette Mándoki Zoltán is. Csillag István az Eximbank elnöke lesz Bodnár Zoltán vezérigazgató, a Nemzeti Autópálya Rt. eddigi elnök-vezérigazgatója mellett.
Januárban dőlhet el, ki lesz a Gaál Gyula lemondásával december 31-ével megüresedő politikai államtitkári tisztség betöltője - derült ki Kóka János gazdasági miniszter személyi döntésekkel kapcsolatos sajtótájékoztatóján. Az Index információ szerint a kérdésben további egyeztetésekre kerül sor az SZDSZ-en belül is.

Gaál Gyula lesz a MÁV Rt. új elnök-vezérigazgatója. A vasút korábbi elnöke, Udvari László a múlt hét végén nyújtotta be lemondását, mert úgy ítélte meg, a kormány nem biztosítja a társaság reformjához szükséges költségvetési támogatást. A cég vezérigazgatója, Mándoki Zoltán a helyén marad és megosztja az operatív feladatokat az új elnök-vezérigazgatóval.

Duplázó vezetők

A miniszter döntést hozott az Eximbank, a Állami Autópályakezelő, a Nemzeti Autópálya és Magyar Exporthitel Biztosító Rt. vezetőiről is. Csillag István korábbi gazdasági miniszter az Eximbank és a Mehib elnöke lesz. Az Eximbank vezérigazgatója Bodnár Zoltán lesz, aki eddigi, az NA Rt.-nél betöltött elnök-vezérigazgatói tisztségéből az elnökit megtartja. Az ÁAK elnökéről később döntenek, a vezérigazgatói tisztet a cég eddigi díjszabási igazgatója, Szilágyi András tölti majd be.

Az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság Kht. igazgatói tisztére (az elhunyt Csordás Csaba helyére) pályázatot írnak ki.

Három külsős érkezik a tárcához

Kóka János miniszter hivatalba lépésével 34 főosztályvezetői tisztségre írtak ki pályázatot a gazdasági tárcánál, ezek közül 31 zárult eredményesen, hármat megismételnek. A nyertes vezetők közül 24-en korábban is e beosztásban dolgoztak, további négy személy pedig a tárca állományából került ki. Három külső ember nyert tisztséget: a vasúti főosztályt Pákozdi István, a vagyongazdálkodásit Felsman Balázs, az innovációs főosztályt Balogh Tamás irányítja majd. Az eredménytelen pályázatok a humánpolitikai, a tervezési és koordinációs valamint a befektetési főosztályt érintik.