Gázválság percről percre

2009.01.07. 08:20

Fontosabb részletek
  • Az orosz Gazprom december 31-én este jelentette be: miután nem tudott megállapodni az ukrán Naftogazzal a 2009-es tarifákról, január 1-jén reggel 8-kor leállítja az ukrajnai gázszállítást.
  • Már január első napjaiban csökkent a gázszállítás egyes európai országokba.
  • Magyarországra január 5-ig még elég gáz érkezett, de a korábbinál kisebb nyomással, aznap a 38 milliós mennyiséget 30 millióra csökkentették.
  • Múlt hét kedden leállt a balkáni, töredékére esett a közép- és nyugat-európai gázszállítás, délután teljesen leállt a magyarországi szállítás is. Szerdán a teljes európai gázszállítás leállt.
  • A hét elején majdnem megegyeztek, néhány órára meg is nyitották a gázcsapokat. De a vita elmérgesedett és megint elzárták a csapokat.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • cikkünk a témában:

    Elrendelték a korlátozás második kategóriáját is

    Szerdán 64 millió köbméter gáz fogyasztását várják. Az Ukrajnából érkező gázszállítás teljes leállása miatt kedd este már elrendelték az első kategóriába tartozóknál a korlátozást. Ma, szerda reggel nyolctól pedig már a második kategóriában is elrendelték. Lakossági korlátozás nem lesz.
  • Teljes mértékben leállt szerdára virradóra az orosz földgázszállítás Csehországba és Szlovákiába - közölték Prágában és Pozsonyban. Szlovákiában, ahol kedd délután 14 órakor a gázszállítások terén szükségállapotot rendeltek el, ennek következtében már szerdától kezdve korlátozni fogják a nagyfogyasztóknak a gázszállítást. "A lakossági gázszolgáltatás korlátozás nélkül működik. A helyzetet elemezzük, s amint lehetővé vélik, részletes tájékoztatást adunk" - olvasható a szlovák gázszállító vállalat, az SPP-distribúcia közleményében.

    Lubomír Jahnátek ipari miniszter szerint Szlovákiában a gázszállítást jelenleg az állami tartalékból biztosítják. Ez a jelenlegi mintegy mínusz tíz Celsius fokos hőmérsékletnél és napi 22 millió köbméteres fogyasztásnál mintegy 10 napra elegendő - szögezte le a miniszter. A nap folyamán összeül a válságstáb, hogy megvitassa a kialakult helyzetet.

    A legnagyobb cseh földgázimportőr, az RWE Transgas még az éjjeli órákban növelte a földgázbehozatalt az úgynevezett északi útvonalon. "Pillanatnyilag sikerült bebiztosítanunk a napi fogyasztást, amely mintegy 50 millió köbméter Csehországban" - jelentette ki Martin Chalupsky, a cég szóvivője. Az RWE Transgas nem számol azzal, hogy az orosz földgázszállítások teljes leállása a lakosságot is érinthetné. "Nem tervezünk semmilyen rendkívüli intézkedéseket" - mondta a szóvivő. Az RWE Transgas az úgynevezett északi útvonalon Norvégiából szerzi be a földgázt. "Ezek a szállítások teljes mértékben helyettesíteni tudják az orosz szállítások kiesését" - állítja a cég közleményében.

  • Az óránként 4000 köbméter gázt használó Ferihegy a korlátozható fogyasztók második kategóriájába tartozik, szerdára virradó éjjel le kellett kapcsolniuk a fogyasztást. Szollár Domokos szóvivő elmondta: a gáz kizárólag a fűtés és a melegvíz biztosítására szolgál, kiváltására pedig a repülőtér 80 ezer liter gázolajjal rendelkezik, melynek használatára átállították a kazánokat. A reptér megkezdte a tárgyalásokat a Mollal az olajtartalék folyamatos biztosítása érdekében. Szollár ugyanakkor hangsúlyozta: a reptér működését, biztonságát a gázkorlátozás nem, egyedül egy a sztrájk esetleges folytatása fenyegeti.
  • Magyarországról származó gázkölcsönben reménykedik a szerb állami gázellátó vállalat, a Srbijagas vezérigazgatója. Dusan Bajatovic szerdán Budapesten tárgyal arról, hogy tud-e Magyarország gázt kölcsönözni Szerbiának. A döntés attól függ, hogy magyar becslés szerint mikor kezdődnek újra az orosz gázszállítások. Azt feltételezte, hogy az ukrán-orosz vita miatti gázstop a jövő hét keddjénél nem fog tovább tartani.

    Szerbiának mintegy egymillió köbméter gáz áll rendelkezésére - 500 ezer köbméter saját termelés, és ugyanannyi tartalék az udvarnoki tározóban -, ami nem elég ahhoz, hogy működő gázellátásról lehessen beszélni. A csőrendszerben megmaradt gázt is igyekeznek kiszivattyúzni, hogy még ideig-óráig működni tudjanak a gázüzemű hőközpontok.

    Ezek egy része már leállt. Újvidéken, Szerbia egyik legnagyobb városában több lakónegyed maradt fűtés nélkül, mert a négy helyi hőközpont közül csak hármat lehetett átállítani gázolajra. A Belgrád melletti, csaknem 80 ezres Pancsován a háztartásoknak csak a 15 százalékában van fűtés. (MTI)

  • A Magyar Villamos Művek vezérigazgatója az Infó rádióban elmondta: két erőművük működik gázzal, a budapesti és a csepeli, de ezeket minden probléma nélkül át tudják állítani kőolaj-üzemelésre. Mártha Imre hozzátette: a hazai áramszolgáltatást egyelőre nem érinti a gázhiány. (inforadio.hu)
  • Az Európai Bizottság és Csehország (mint az EU soros elnöke) erős hangú közleményt küldött Oroszországnak és Ukrajnának, hogy azonnal állítsák vissza a gázszállítást az uniós országok felé. Elfogadhatatlan, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül, az ígéretek ellenére teljesen leállt a szállítás – áll a közleményben. (AP)
  • Kató Aladár, a Tondach Magyarország Zrt. vezérigazgatója cégére nézve tragédiának nevezte azt, hogy szerda 12 órától rájuk is vonatkozik a gázkorlátozás. A vezérigazgató elmondta: a négy cserép és egy téglagyárban 10 órától csökkentik a kemencék fűtését, hogy délre az óránkénti 5100 köbméteres földgázfogyasztást 600 köbméterre mérsékeljék. Emiatt az égetés alatt álló termékek harmada selejtté válik. A majdani újraindítás pedig több napba telik. A maradék gáz az irodák és a szociális létesítmények fűtésére elegendő, az embereket a szerda délutáni műszaktól kezdve szabadságra küldi a Tondach mind az öt gyárában. A termelés-leállás veszteségét egyelőre a csornai cserépgyárban kalkulálta Kató Aladár: itt óránként 230 ezer forint nettó árbevétel kiesés éri a céget, ezt napi 24 órával kell szorozni. (MTI)
  • Szerdán Ausztria felől sem biztosított a keddihez hasonló, mintegy 3 millió köbméter mennyiségű földgáz beérkezése Magyarországra, a jelenlegi szállítás alapján szerdán 1,5 millió köbméterre lehet számítani - közölte Zsuga János, az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója szerdán. A vezérigazgató a parlament külügyi bizottságában megerősítette, hogy további intézkedésekre lesz szükség a felhasználás korlátozására. (MTI)
  • Gázhiány miatt leállította szerdán tíz órától termelését az esztergomi Suzuki autógyár - erősítette meg az MTI értesülését a vállalat kommunikációs vezetője. Ruska Viktória elmondta: a dolgozókat hazaküldték és arra számítanak, hogy hétfőn újraindíthatják a gyártást.
  • Bár a termelés leállítását a bátaszéki Wienerberger téglagyárban még nem rendelték el hivatalosan, a Portfolio.hu információi szerint a gyár megkezdte a felkészülést a leállásra. Nem tesznek be új terméket a kemencékbe, jelenleg a már megkezdett gyártási folyamatok befejezése folyik.
  • Alacsonyabb fűtőértékű gáz érkezik egyes fogyasztókhoz Nagyatádon - erősítette a meg a Független Hírügynökség információját Varga Ivett, az E-on kommunikációs munkatársa. A gázhiány miatt megnyitották a babócsai tartalék gázmezőt, ahonnan alacsonyabb nyomással érkezik a gáz, jelenleg zajlik a beállítás - ezt Sasvári Tamás, Nagyatád alpolgármestere mondta a Független Hírügynökségnek. Az E-on szerint eddig csak néhány bejelentés érkezett. Elsősorban a modernebb, érzékeny gázkazánoknál lehet gond, ezek közül ugyanis van olyan, amelyik nem kapcsol be a gyengébb fűtőértékű gáz miatt. Az E-on későbbre ígért részletes tájékoztatást az ügyben.
  • A Holcim Hungária Zrt.-t egyáltalán nem érinti a gázkorlátozás, mivel a kemencéket szénnel fűtik - mondta az MTI-nek Márta Irén kommunikációs igazgató szerdán. A lábatlani és a hejőcsabai cementgyár egyaránt csak a termelés indításakor igényel földgázt, a folyamatos üzemnél erre nincs szükség. A hejőcsabai üzem karbantartását februárra tervezik, az ottani újraindítást érintheti a gázkorlátozás, amennyiben még akkor is lesz. A lábatlani csementgyár viszont nem áll le, így ott zavartalanul folyhat a termelés. (MTI)
  • Szerda reggeltől olajjal fűtenek Tatabányán, a tartályokban 20 napra elegendő a tüzelőanyag. a megyeszékhely 24 ezer lakását ellátó négy gőzkazánját olajra állították át. Az erőmű emellett három gázmotorral közel 50 megawatt energiát juttat el az országos hálózatba, a gázmotorok továbbra is kapnak üzemanyagot, mivel alternatív tüzelőanyaggal nem működhetnek. Komárom-Esztergom megyében Tatabányán kívül Dorogon vontak be alternatív energiaforrást a távfűtésbe, itt olajjal, faaprítékkal és biomasszával tüzelnek. Tatán fele-fele arányban gázból és faaprítékból állítják elő a fűtéshez használt energiát, a gázkorlátozás őket nem érintette, Oroszlányt pedig a Vértesi Erőmű Zrt. az egyetlen hazai mélyművelésű bányából, Márkushegyről származó szénnel fűti. (MTI)
  • Ausztriában évente hozzávetőleg 8 milliárd köbméter földgázt használnak fel. A fogyasztásnak csupán 18 százalékát tudják hazai forrásokból fedezni, a többit importból oldják meg. A földgáz 51 százaléka Oroszországból származik, egyharmada egyéb külső forrásból, köztük főleg Norvégiából. Szerda reggeltől Ausztria sem kap több gázt Oroszországtól. Az osztrák OMV olaj- és gázipari konszern közlése szerint a leányvállalataként működő, több szolgáltatót tömörítő EconGas tározóiban jelenleg 1,7 milliárd köbméter földgáztartalék található, amely elegendő arra, hogy az egyéni fogyasztókat - a lakossági igényeket - a mostani időjárási feltételek közepette még további három hónapra kielégítsék. Más a helyzet a nagy energiatermelő és ipari üzemekkel: számukra legföljebb három napig biztosítható a gázellátás. (MTI)
  • Az elmúlt 24 órában Németországba is kevesebb földgáz érkezett Oroszországból, Michael Glos gazdasági miniszter szerdai közlése szerint azonban az ellátás jelenleg még teljes mértékben biztosított. A miniszter ennek kapcsán utalt arra, hogy elegendő tartalékkészletek állnak rendelkezésre, s földgáz más forrásokból is beszerezhető. Oroszország kétségkívül Németország legfőbb földgázszállítója, a német szükséglet 37 százalékát fedezi. Az országban felhasznált földgáz 26 százaléka Norvégiából, 18 százaléka pedig Hollandiából származik, míg 15 százalék hazai termelésű gáz. Ezen kívül 4-4 százalék származik Nagy-Britanniából, illetve dán forrásokból. Ami az oroszországi földgázszállításokat illeti, Németország azok legnagyobb részét mostanáig Ukrajnán keresztül, míg egy csekély hányadát Fehéroroszországon keresztül kapta. Ukrajna a legfontosabb tranzitország Németország számára. (MTI)
  • Az Európai Bizottság azt ajánlotta szerdán Moszkvának és Kijevnek, hogy uniós megfigyelőket küldene Ukrajnába, az Oroszországból érkező, vezetéken szállított gáz mennyiségének mérésére - közölte egy brüsszeli szóvivő. Az oroszok és az ukránok kölcsönösen egymást okolják az Európába Ukrajnán keresztül érkező gáz mennyiségének drámai csökkenéséért. (MTI)
  • A fűtés leállítása miatt Bulgáriában vakációra küldték a diákokat 127 iskolában - írja egy bolgár gazdasági lap (BNN). Az intézkedést Daniel Velchev oktatási miniszter rendelte el olyan formában, hogy ahol a hőmérséklet nem éri el a meghatározott minimum értéket, ott a tanítást fel kell függeszteni. Ezután több polgármester is lépett. Ugyanakkor a diákok "öröme" nem lehet teljes, drukkolhatnak a rövid gázválságnak. Ha ugyanis a kényszerű vakáció három napnál tovább tart, később majd szombati napokon pótolják a kimaradást. (portfolio.hu)
  • A győri Audi Hungaria Motor Kft.-t nem érinti a gázkorlátozás, gázt bizonyos motoralkatrészek hőkezeléséhez használnak csupán, a gyártóberendezések zöme villamosenergiával működik - mondta Lőre Péter kommunikációs. A gyártócsarnokokat és az irodákat az e-on-tól vásárolt távhővel fűtik. A motorgyár, a szerszámgyár és a motorfejlesztő központ egyes területein már dolgoznak az új évben, s jövő héten indul a járműgyártás is - közölte a kommunikációs vezető. (MTI)
  • Néhány napos gázkorlátozás hatása még ellensúlyozható, ennél hosszabb időtartamú azonban már óriási károkat okozhat több iparágban is - mondta el Némethné Pál Katalin, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője. A szakember kifejtette: a gázkorlátozás miatt az ipari termelés csökkenésének mértéke és ennek hatása attól függ, hogy mikorra normalizálódik a helyzet. Pár napos termeléskiesést a cégek nagyobb nehézségek nélkül átvészelhetnek, "köszönhetően" a globális recesszió miatti keresletcsökkenésnek - mondta. A termelés rövidtávú visszafogására ebben a helyzetben amúgy is rákényszerülhetnek a cégek, de ha a korlátozás időben elhúzódik, az óriási veszteségeket okozhat, egyebek között a kohászatban, vegyiparban, a gépipar és az élelmiszeripar jelentős részében - tette hozzá.

    A kutatásvezető hangsúlyozta, hogy az alapvető problémát a világgazdasági recesszió jelenti, ma még nem ismert, hogy ennek mérete "csak" konjunkturális hullámnak, vagy válságnak tekinthető-e. A gázvita a lehető legrosszabbkor jött, ha ugyanis a jelenlegi helyzet elhúzódik, azok a cégek is elveszthetik piacukat, amelyek megrendelőit a gazdasági recesszió még nem söpörte el.

  • Viktor Juscsenko ukrán elnök javasolta, hogy a - Kijev indítványára csütörtökön újrakezdődő - tárgyalások idejére újítsák fel teljes mértékben a december 31-én érvényes feltételek mellett a gázszállításokat mind Ukrajnának, mind az Ukrajnán az európai országok számára átmenő tranzitot. Juscsenko e javaslatát az ITAR-TASZSZ hírügynökség jelentése szerint egy Dmitrij Medvegyev orosz államfőnek küldött levélben tette szerdán. Nem sokkal ennek nyilvánosságra kerülése előtt Oleg Dubina, az ukrán importőr Naftogaz vezérigazgatója közölte: az ukrán vezetékrendszer áttért az autonóm működésre, és hangsúlyozta, hogy a lakosság ellátása zavartalan, de nem kizárt, hogy néhány gazdasági létesítmény számára korlátozni kell majd a gázellátást. Azt mondta, Ukrajna január 1. óta saját gázából 72 millió köbmétert használt fel a tranzit biztosítására. (MTI)
  • Nagy-Britanniát, a világ negyedik legnagyobb földgáztermelőjét szinte egyáltalán nem érinti az orosz gázstop. Az éves termelés hozzávetőleg 100 milliárd köbméter. Jóllehet az ország egész éves szintre számított nettó gázexportőri státusa néhány éve megszűnt, és főleg télen már importra szorul, a felhasználás kielégítéséhez szükséges hányadot azonban jórészt Katarból - cseppfolyósított formában -, valamint Norvégiából szerzi be. Néhány százaléknyi orosz földgáz a brit hálózatba is érkezik a kontinens és a brit partok között húzódó Interconnector vezetéken át, de iparági szakértők szerint ennek a mennyiségnek a kiesése nem okoz érezhető problémát a brit ellátásban. A napi országos fogyasztás nyáron átlagosan 200-250 millió köbméter, télen 350 millió köbméter, de különösen hideg teleken - mint amilyen a jelenlegi, 30 éve nem tapasztalt keménységű tél is - akár 450 millió köbméterre is felszökhet. (MTI)
  • cikkünk a témában:

    A tõzsdei cégek még megúszták a gázhiányt

    A Mol-t még nem érinti a gázválság, az Egisnél és a Zwacknál csak a harmadik kategóriás fogyasztók korlátozása okozna gondokat, a Rába amúgy is áll.
  • Románia földgáz-fogyasztásának körülbelül 30 százalékát fedezi importból, rendes körülmények között napi 10 millió köbmétert kap Oroszországtól. Az országos fogyasztás az elmúlt időszakban évente mintegy 17 milliárd köbmétert tett ki. A legutóbbi napokban megjelent híradások szerint jelenleg 2,2 milliárd köbméterre tehető a föld alatti raktárkészletekben lévő tartalék mennyisége. Ami a mostani válságos időszakot illeti, a hétvégén még 58,5 millió köbméter volt az országos szintű fogyasztás, de a hidegebb időjárás miatt annak mértéke 3-4 millió köbméterrel nőtt. A be nem érkező orosz gázt főleg az otthoni termelésből pótolják, ez napi 33 millió köbmétert jelent. A föld alatti készletekből naponta további 26 millió köbméter vehető igénybe. (MTI)
  • A 950 főt foglalkoztató Zoltek Rt. szerdán déltől a korábbi mennyiség negyedére csökkenti a szénszál előállítását nyergesújfalui üzemében - közölte a vállalat vezérigazgatója. Horváth Sándor elmondta: a folyamatos üzemben termelő gyárban több napig tart a berendezések szakszerű leállítása. A Zoltek Co. a texasi üzeme mellett a világ legnagyobb szénszálgyártó bázisát alakította ki a Komárom-Esztergom megyei településen. A terméket a repülőgépiparban, a sportszer- és a gépkocsigyártásban, valamint a szélerőművek lapátjainál használják. (MTI)
  • Egy Celisus-fok hőmérsékletváltozás napi 1,5-2 millió köbméterrel növeli vagy csökkenti a lakossági, valamint a kommunális földgázfelhasználást - mondta Zsuga János, az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója. A két szegmens felhasználása most jóval 50 millió köbméter alatt van, míg a szerdai teljes országos fogyasztás várhatóan 64 millió köbméter lesz - mondta Zsuga János. Az MTI szakértőktől úgy értesült, hogy változatlan import- és időjárási helyzet esetén négy-öt hét után már a lakossági és a kommunális felhasználást is korlátozni kell. (MTI)
  • A MÁV Gépészet Zrt.-hez tartozó, illetve önálló társaságokban működő egyes vasúti járműjavítókat érint a gázfogyasztás korlátozása, ám ez a vasúti forgalom lebonyolítását nem befolyásolja - mondta Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője. A MÁV Zrt. utaskiszolgálási létesítményei - állomásai, pályaudvarai - egyelőre nem tartoznak a korlátozás hatálya alá. a MÁV Gépészet Zrt.-nél a szolnoki, a székesfehérvári, a Budapest északi járműjavítót, illetve az önálló társaságként működő miskolci, szombathelyi, debreceni járműjavítókat érinti a gázfogyasztás korlátozása. A MÁV Gépészet Zrt. a korlátozás alá eső munkahelyeken egyelőre 2-3 napos kényszerszabadságra küldte a munkavállalókat. (MTI)
  • A gázkorlátozás miatt az óránkénti 11 ezer köbméter helyett 7 ezer köbméternyi gázt használhat fel szerdán déltől a székesfehérvári könnyűfémmű, az Alcoa-Köfém Kft. Emiatt mérsékelni kellett a legnagyobb gázfogyasztó berendezések teljesítményét, s úgynevezett hőntartásra állították át az öntőkemencéket, továbbá a hőkezelő és előkészítő kemencéket. Tájékoztatása szerint első lépésként egyelőre azokat a műszaki intézkedéseket hozták meg, amelyek szükségessé váltak ahhoz, hogy megfeleljenek a gázkorlátozás feltételeinek. A cég alumíniumöntvény-, csomagoló és fogyasztási termékeket állít elő, a gépjármű- és egyéb ipari piacokra. (MTI)
  • Holnap Moszkvában tárgyalnak az EU magasrangú képviselői (pl. az EU energiaügyi minisztere) a Gazprom vezetőivel - jelentette a gázcég szóvivője a Dow Jones-nak. A Gazprom vezetője azt is megjegyezte, hogy - az elmérgesedett orosz-ukrán viszony miatt - az EU-nak kellene közvetítőként fellépnie a gázvitában. A hírügynökség azt is közölte ezzel párhuzamosan, hogy az EU-parlament illetékesei az ukrán Naftogaz vezetőivel is megbeszéléseket folytathatnak, azaz az EU valóban közvetítő szerepet vállal. (Portfolio)
  • Az ukrán Naftogaz gázvállalat ragaszkodik ahhoz, hogy legföljebb 201 dollárt fizet ezer köbméterenként az orosz földgázért idén, és ezer köbméterenként és száz kilométerenként 2,05 dollárt kér a Gazpromtól tranzitdíj gyanánt az Európába tartó orosz gázexport után, mondta a Naftogaz vezetője, Oleh Dubina szerdán a Reuters hírügynökségnek. Tavaly Ukrajna ezer köbméterenként 179,50 dollárt fizetett, és 1,70 dollár volt a tranzitdíj. Az ukrán fél ki akarja iktatni az eddigi közvetítőt, a RosUkrEnergót, amely a Gazprom és ukrán magánvállalkozók vegyesvállalataként 2006. eleje óta intézi Ukrajna földgázimportját Oroszországból és Türkmenisztánból. Oroszország kész felújítani a tárgyalásokat Ukrajnával, de előfeltételek nélkül, mondta szerdán a moszkvai Kreml szóvivője, Natalja Tyimakova. Ehhez Ukrajnának be kell szüntetnie az orosz gáz jogellenes megcsapolását, és feltétel nélkül szavatolnia kell az orosz gáz tranzitját Európa felé.
    Oleh Dubina
  • José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz és Julija Timosenko ukrán miniszterelnökkel, sürgetve őket, hogy állítsák helyre Európa gázellátását. "Elfogadhatatlan, hogy az EU gázellátását az orosz-ukrán tárgyalások túszává tegyék" - fogalmazott Barroso szóvivője. (MTI)