100 kilométer 48 milliárdért

2007.05.23. 15:17
Az Ukrajna felől érkező gázvezeték jelenlegi kapacitása napi 42 millió köbméter. Ezt 52 millió köbméterre növelnék a már meglévő mellé épülő újabb vezetékkel – közölte a Mol. A hazai igények kielégítésére szolgáló gázvezeték nem alternatívája a nemzetközi összefogással tervezett Nabuccónak vagy Kék Áramlatnak.

A Mol tulajdonában álló Földgázszállító Zrt. bővíti az Ukrajna felől érkező gázvezetéket annak érdekében, hogy kielégítse a várhatóan növekvő hazai földgázigényt – közölte Ferencz I. Szabolcs, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója szerdán. A 100 kilométeres, az ukrán határtól Hajdúszoboszlóig érő csővezeték mintegy 48 milliárd forintba kerül, 2010-ig kell elkészülnie, és az addigra szintén megépülő stratégiai gáztároló céljait szolgálja.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta, a hazai igények kielégítésére épülő gázvezeték nem alternatívája a nemzetközi összefogással tervezett tranzitgázvezetékeknek. A Nabucco és a Kék Áramlat építéséről a Mol továbbra is tárgyalásokat folytat, üzleti érdeke a tervek megvalósulása.

Ki fogja elégíteni

Az Ukrajna felől érkező gázvezeték jelenlegi kapacitása napi 42 millió köbméter, amit 52 millió köbméterre terveznek növelni a már meglévő vezeték mellé épülő újabb vezetékkel – közölte Ferencz I. Szabolcs. Magyarország napi csúcsfogyasztása ma 95 millió köbméter, ami az előrejelzések szerint 120 millióra nőhet néhány éven belül. A Földgázszállító Zrt.-nek a magyar gázszállító rendszer kapacitásaiért felelős vállalatként törvényi kötelessége ennek megfelelően fejleszteni – fejtette ki a kommunikációs igazgató.

Hozzátette, a szóban forgó gázvezeték kapacitásának növelése 10 millió köbméterrel a stratégiai gáztárolóval együtt már ki fogja elégíteni a várható nagyobb fogyasztást.

Vezetéktervek papíron

A Mol Magyarországon a földgázkereskedelemben már nem érintett, gázüzletága értékesítése óta kizárólag az alaphálózat üzemeltetésével foglalkozik. Ilyen minőségében vesz részt jelenleg két nemzetközi projekt előkészítésében is: tagja a Nabucco nevű európai konzorciumnak, amely a tervek szerint Törökországból az ausztriai Baumgartenig építene egy vezetéket. Ugyanakkor szerződés köti a Gazpromhoz egy ugyancsak Törökországból induló, Kék Áramlat nevű, az egyik lehetőség szerint Magyarországig érő vezeték megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A dokumentum az előzetes bejelentések szerint a nyárra lesz meg.

Az egymással mind útvonalukat, mind potenciális forrásaikat és piacaikat tekintve konkurens vezetékek ügye napirenden szerepel Puytin orosz elnök ma kezdődő kétnapos bécsi tárgyalásain is. Az oroszok május közepén arról állapodtak meg Kazahsztánnal és Türkmenisztánnal, hogy a kivitelre szánt gázt rajtuk keresztül exportálják Nyugat-Európába, mellőzve a Nabuccót. Igaz, elemzők egy része éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy a Gazprom újabb szerződéseivel lekötött gáz amúgy sem táplálhatta volna a Nabuccót.

Jó-e a szélesebb kapu?

Az mindenesetre megállapítható: miközben élénk, politikai felhangoktól sem mentes vita dúl itthon és Európában a Kék Áramlat vs. Nabucco kérdésben, a Mol vezetékbővítése a jelenleg kizárólagos orosz beszerzési utat erősíti.

Tény az is, ilyen rövid távon, 2010-ig esély sincs egyik tervezett új vezeték felépítésére sem, miközben a hazai igények nőnek, és a 1,5 milliárd köbméteresre tervezett biztonsági tárolót is fel kell tölteni. A lépés tehát egyúttal lehetőséget teremthet arra is, hogy kevésbé kiélezett, kiszolgáltatottabb helyzetben születhessen döntés később arról, melyik gázvezeték építésébe száll be a Mol.