Három forinton vitatkoznak

2004.02.25. 13:18
Folytatódtak a gazdademonstrációk, mert kedd éjszaka eredménytelenül zárultak a tárgyalások a gazdák, valamint a feldolgozó üzemek és az agrártárca képviselői között. A kudarcot az okozta, hogy a tejfeldolgozók nem voltak hajlandók megadni a termelőknek a kért felvásárlási árat.
Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek azt mondta: a tárgyalásokon az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kormány és a termelők megbízottai meg tudtak állapodni minden feltételben a napirenden szereplő három kritikus - a tej, a sertés és a baromfi - termékpálya tekintetében is, ám a tejfeldolgozók nem tudták azokat a minimális igényeket garantálni, amelyek a tej átvételekor a termelők számára a létbiztonságot jelentették volna.

Három forint

Mennyibe kerül a tej?
Hogyan lesz az 50-70 forintos tejfelvásárlási árból 140-180 forintos tejár? Az Index kérdésére a Tej Terméktanács ügyvezetője, Sirman Ferenc válaszolt. A tej ára 15 százalék áfát tartalmaz, a kereskedelmi árrés 15-45 százalék körüli. A csomagolóanyag 10-40 forint között van, attól függően, hogy háromnapos friss tejet, vagy tartós tejet csomagolnak vele. Az előállítás költsége körülbelül 15 forint a friss tejeknél, de ennél lényegesebben drágább az ultrapasztőrözés, amit viszont a szakértő adatok hiányában nem tudott megmondani. A beszállítási költség mennyiségtől és távolságtól függően 2-7 forinttal növeli a tej árát.
A miniszter szerint a megállapodás már jórészt készen volt, és ezt hiúsította meg a tejfeldolgozók makacssága. A tejágazatot feszítő gondok közül egy kérdéskörben születhetett volna megállapodás - vélte Németh Imre -, az, hogy a tejfelesleget az agrártárca 2,5 milliárd forint fejében levezeti. Ez literenként 40 forintos exporttámogatást jelentett volna. Ennek feltétele azonban az volt, hogy a feldolgozók 68 forintos felvásárlási árat adjanak a termelőknek. Erre azonban nem voltak hajlandók. A tárgyalásokon szóba került még a 65 forintos átvételi ár is, de még ezt is több feldolgozó elutasította.

A más ágazatban érdekelt gazdák nem hagyják cserben a tejtermelőket, velük szolidaritást vállalva folytatják a demonstrációt - mondta Sákán Antal, az Országos Demonstrációs Bizottság tagja szerdán az MTI-nek. "Elképesztő, hogy a termékpályán a legnagyobb hasznot bezsebelő, döntően multinacionális érdekeltségű tejfeldolgozókkal három forinton kell vitatkozni. A kért literenkénti 68 forintos felvásárlási ár helyett ők ragaszkodtak a maximum 65 forinthoz, s ezzel meggátolták a megegyezést" - mondta Sákán Antal.

Folytatódik

Szerda reggel folytatódtak a demonstrációk az országban. Heves megyében két helyszínen tüntettek a gazdák. A megyei bizottság 50 járműre és 70 gazdára számít. A Heves megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint a 31-es út 128-129. kilométerszelvénye között Dormánd belterületén, délelőtt fél 11-kor 6-10 gazda demonstrált, néhány járművel eltorlaszolva a fél útpályát.

Tolna megyében egy helyszínen, Tamásiban tartanak forgalomlassító demonstrációt, a dunaújvárosiak pihenőnapot tartanak, csütörtökre és péntekre azonban megkérték az engedélyt - tájékoztatta az MTI-t a megyei gazdakörök nevében Hadházy Árpád. Amennyiben nem történik megegyezés, a megye több településéről utaznak Budapestre a gazdák, hogy részt vegyenek a MOSZ csütörtöki tüntetésén. Úgy vélte, a kedd esti tárgyalási kudarc is jól mutatja, hogy hiába rögzítik a felvásárlói szerződésekben az árat, a kifizetéskor a felvásárlók nem kötik magukat a szerződéshez. Véleménye szerint a megegyezésben arra kell törekedni, hogy a felvásárlási ár garanciát adjon a gazdáknak a tervezéshez.

Bács-Kiskunban szerdán csak Baján folytatódik az agrárdemonstráció, az időjárás miatt ugyanis Soltnál ideiglenesen felfüggesztették a megmozdulást - tudatták az MTI-vel a főszervezők. Kevesebb termelő demonstrált szerdán Vas megyében, a szervezők szerint a demonstráció négy helyszínén felsorakozott gépek száma összességében száz alatt maradt.

Jász-Nagykun-Szolnok megye közútjain hét helyszínen vonultak fel a tiltakozó gazdák szerdán: Jászapáti, Jászberény, Mezőtúr, Tiszafüred, Karcag, Surjány és Fegyvernek térségében 160 erő- és munkagéppel zárták el fél szélességben az utakat. A déli órákban Karcag térségében egy román autóbusz, feltételezhetően gyorshajtás miatt, a demonstrálók melletti sávban felborult, ezért a négyes utat a műszaki mentés idejére teljes egészében lezárták.

A Nyírbátor és Debrecen közötti úton, Nyírbogátnál tűntető gazdák szerdán írásos felhívással fordultak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, hogy a tárca hozza nyilvánosságra, kik kapták az agrártámogatásokat az elmúlt esztendőkben - tájékoztatta Gulyás Jánosné, a nyírbogáti agrárdemonstráció szervezője az MTI-t. A dokumentumban a termelők kinyilvánították, hogy tudni szeretnék, kik vették fel a pénzt, mert hozzájuk nem jutott el - közölte a tiltakozók szószólója. "A gazdák úgy vélik, hogy a támogatást a hatalmi klientúrához tartozók vették fel az évek során, és ők gazdagodtak és gazdagodnak abból a jövőben is" - állította Gulyás Jánosné.