Számháború alsóbb szinteken

Családbarát jövedelemadót ígért és az államadóság növekedésének veszélyére hívta fel a figyelmet Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője. Az MSZP szerint a Fidesz-politikusok szokásukhoz híven megalapozatlanul ígérgetnek, és alaptalanul vádaskodnak
A jelenlegi adórendszer nem családbarát, a kormánynak pedig nem kampányolnia kellene, hanem adót csökkenteni és munkahelyeket teremteni -- mondta Varga Mihály debreceni sajtótájékoztatóján. Úgy vélte, hogy a gazdaság állapotáról számháború kezdődött el, ami veszélyes dolog. A Fidesz el akarja téríteni a kampánytól a kormányt, mert Gyurcsány Ferencnek még kormányoznia kellene.

A fideszes politikus szerint az a kormány szeret kampányolni, jövőbe mutató terveket készíteni, amely nem tud a jelen problémáival megbirkózni. Hozzátette: sajnos az országban nem beszélhetünk kirobbanó sikerről a gazdaság terén, amikor egyre több a munkanélküli, s még mindig nem kezdődött el az a lendületes növekedés, amit Gyurcsány Ferenc ősszel ígért.

Gazdaságpolitikát hiányolnak

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke hozzátette, hogy a gazdaság ma nem munkabarát, és nincsenek kitűzött gazdaságpolitikai célok. "Gyurcsány Ferenc nem csak bűvészkedik a számokkal, hanem kapkod" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a miniszterelnök elvéti azt a gazdaságpolitikát, amivel el lehetne érni a célokat. Szerinte a kormányfő nem a gazdaságpolitikán, hanem a célokon változtat, így cél nélküli ország vagyunk a gazdaságot illetően, ami annyit jelent, "bárhova ér a kormány, azt hiszi, célhoz ért".

A munkanélküliségről szólva az alelnök felidézte, hogy a jelenlegi kormány 400 ezer új munkahelyet ígért, helyette 302 ezer munkanélküli van az országban. Végül Varga Mihály és Pelczné Gáll Ildikó is az eladósodás veszélyére hívta fel a figyelmet, közölve, már 13 ezer milliárd forint fölötti a magyar államadósság.

Gazdaságpolitikát hiányolnak

Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára szerint, amikor a Fidesz az államadósságról beszél, figyelmen kívül hagyja, hogy ebben benne van az a mértéktelen költekezés is, amit az előző kormány folytatott annak idején. A Medgyessy és a Gyurcsány-kormány idején az eladósodás mértéke ugyanazt a ritmust követi, mint ami a Fidesz-kormányzat idején volt tapasztalható. Összegszerűségében a négy év végére kicsit több lesz, annyival több, amennyivel nagyobb az ország teherviselő képessége. GDP-arányosan mérve az eladósodottság ugyanannyi már régóta. Tehát semmiféle eladósodásról nincs szó.

Szezont a fazonnal

A Fidesz rendre összekeveri a gazdaság helyzetét a költségvetés helyzetével. A gazdaság minden mutatója szépen javul, még akkor is, ha strukturálisan újra és újra előállnak problémák - hangsúlyozta Szanyi Tibor. Mint mondta, a térségben a legtöbb külföldi működő tőke továbbra is Magyarországra áramlik, ez nem lehet véletlen.

Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Varga Mihály és a "Fidesz panaszpárt" képviselői, mint felhúzott verkli, hónapok óta ugyanazt a szöveget fújják. Adócsökkentésről, illetve családbarát adópolitikáról beszélnek, de azt nem lehet tudni, hogy valójában ez mit jelentene. Ezt ígérték többször is, de semmit nem valósítottak meg belőle akkor sem, amikor kormányon voltak.

Ez a kormány viszont minden évben csökkentette a személyi jövedelemadó terheket, nőttek a bérek, nőttek a nyugdíjak. Varga Mihály, illetve képviselőtársai a pánikkeltésen és a félrevezető adatokon túl mondhatnának már valami olyan megvalósíthatót is, ami valóban a gazdaság és a magyar társadalom érdekeit szolgálná. Eddigi javaslataik vagy megvalósíthatatlanok, vagy a költségvetés összeomlását eredményeznék.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58