Ismét kezdünk dübörögni

2006.05.16. 09:52
Kedden tette közzé a bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves alakulásáról szóló adatait a KSH. A gyorsjelentés szerint az első három hónapban 4,5 százalékos volt a gazdasági növekedés. Ez elvileg előrelépés a tavalyi egész éves - és utolsó negyedéves - 4,3 százalék után, de a naptári hatásokkal korrigált adat most is csak 4,3 százalék.

A bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 4,5 százalékkal, naptári hatással korrigálva 4,3 százalékkal haladta meg a 2005 első negyedévit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatokat. Az elemzők az első negyedévre 4,55-4,6 százalék körüli gazdasági növekedést vártak.

4,1-ről 4,5-re vagy 4,3-ról 4,3-ra

A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján a szezonálisan kiigazított adatok szerint 2006 első negyedévében az előző negyedévhez képest 1 százalékkal nőtt a GDP. A kiigazítás nélküli adatok szerint a gazdasági növekedés tavaly az első negyedévben 3,2 százalék, a másodikban és a harmadikban 4,5-4,5 százalék, a negyedikben pedig 4,3 százalék volt. Így 2005-ben a GDP 4,1 százalékkal nőtt 2004-hez képest.

A naptári hatás kiszűrésével tavaly a gazdasági növekedés 4,3 százalék volt, úgy hogy az első negyedévben 4,2 százalékkal, a másodikban és a harmadikban 4,3-4,3 százalékkal, míg a negyedikben 4,5 százalékkal bővült a gazdaság. A KSH közlése szerint a hivatal az Ecostattal együttműködve készített gyorsbecslése modellszámítás és szakérői becslés szintézisének eredménye.

A modellszámítás során abból indult ki a hivatal, hogy a GDP és a növekedést jellemző bizonyos indikátorok között jól számszerűsíthető kapcsolat van. A modellszámítások eredményeit az összes elérhető legfrissebb statisztikai adat és előzetes információ alapján felülvizsgálja a KSH, illetve az ezekre épülő szakértői becslésekkel kiegészíti.

Nem lehetünk büszkék

Noha gyorsul a gazdaság növekedése, a 4,5 százalékos eredményre sem lehetünk büszkék. Az első negyedéves szlovák GDP-t hétfőn tették közzé: északi szomszédunk gazdaságának erősödése lassult ugyan, de még így is 6,3 százalék volt (a tavalyi első negyedéves 7,4 százalék után).

A mi GDP-adatunk növekedésének dinamikája nemcsak a régióban, hanem az új EU-tagállamok egészében csak az utolsó helyek egyikére jó. Ezzel a növekedéssel mindössze a rendszeresen utolsó - tavaly mindössze 3,4 százalékkal bővülő - Lengyelországot tudjuk megelőzni, igaz, az elmúlt negyedévekben 4,6-4,9 százalékkal növekvő cseh gazdaság nem sokkal előzi meg a hazait.

Nem meglepő

Az elemzők szerint nem okozott meglepetést a GDP első negyedéves gyorsbecslése. Belyó Pál, az Ecostat igazgatója úgy fogalmazott, hogy a GDP-adat "nagyon jó eredmény", amiben "benne van az elmúlt hónapok reálgazdasági folyamataira vonatkoztatható fejlődés, az ipari termelés erőteljes növekedése, az export bővülése". Belyó szerint a következő negyedévekben ehhez közeli adatok várhatók, bár előrejelzésük szerint az év második felében csökkenhet a növekedési ütem.

Egyetért ezzel a prognózissal Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője is, aki szerint a második negyedévben a mostanihoz hasonló növekedést produkál a magyar gazdaság, és az év egészében a GDP 4,0-4,5 százalékkal nő. Mind az ipari termelés első negyedévi robosztus növekedése, mind a felhasználási oldal - beruházás, lakossági fogyasztás, nettó export - gyorsulása azt jelzi, hogy a gyorsbecslése később felfelé módosulhat, fogalmazott Török.