Móric
14 °C
17 °C

Nem képes néhány cég húzni a növekedést

2008.09.01. 08:00

A potenciális növekedési ütemet többnyire a foglalkoztatás, a beruházás és a termelékenység alakulásából becsülik meg. A múlt csütörtökön kiderült, hogy az első negyedévben tovább csökkent a foglalkoztatottak száma és pénteken a második negyedéves beruházási adat sem volt biztató - mondta lapunknak Suppan Gergely, a Takarékbank makroelemzője. Egy év alatt ugyanis 2,1 százalékkal csökkent az állóeszköz-beruházások mértéke.

E mögött elsősorban a két legnagyobb arányban fejlesztő szektor visszafogott teljesítménye áll. Az ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatások ágazat ugyanis 11,7 százalékkal kevesebb állóeszközt hozott létre, mint egy éve. A lakáscélú építkezések továbbra is visszafogottak voltak, és az amúgy jól teljesítő kereskedelmiingatlan-beruházások sem dübörögtek annyira, mint az elmúlt években - mondta Suppan. Az ingatlanpiaci válságot követő óvatos kölcsönök ugyanis jelentősen megnövelték a leginkább hitelből finanszírozott terület forrásköltségeit. A feldolgozóipari fejlesztések 2,4 százalékos csökkenése mögött pedig elsősorban a Hankook beruházásai okozta magas tavalyi bázis áll. E két terület a felét lefedi a beruházásoknak, amelyhez további 10 százalékpontot ad hozzá az állami szféra, ami szintén lefele húzta a mutatót.

A szállítás és a kereskedelem ugyan szépen teljesített, ám e mögött elsősorban csak egyes beruházások állnak. A következő hónapokban ugyan szintén lesznek jelentős volumenű beruházások - mint amilyen a Mercedesé -, azonban az elmúlt hónapokban több nagyobb vállalat is a fejlesztések visszafogását jelentette be. A gazdasági növekedést különben sem lehet mindössze néhány vállalat megaprojektjére alapozni.

A külső környezet eközben folyamatosan borúsabbá válik, ez tükröződik többek között a járműgyártás beruházásainak elmaradásában. A fogyasztás alakulásának az üteme azonban a második félévben végre kijöhet a gödörből, s ez ösztönözheti majd az ágazatokat. Ezzel párhuzamosan a beruházások volumene ismét meghaladhatja az előző évit, ám 2008 egésze várhatóan csak kevéssel lesz jobb, mint 2007-ben - véli Suppan, aki szerint jövőre nem kizárt akár a 4 százalékos dinamika is, azonban ezzel a magyar gazdaság még mindig elmarad a régióban általános két számjegyű ütemtől.