Százmilliárd dolláros a magyar gazdaság

A kedden kiadott GDP-növekedési adatok alapján a magyar GDP 2004-ben elérte a százmilliárd dollárt – írta meg a Világgazdaság. A változás elsősorban a dollár gyengélkedésének köszönhető.
A KSH adatai alapján 2004-ben négy százalékkal nőtt a magyar gazdaság. A Világgazdaság számításai szerint, ha figyelembe vesszük az egész éves inflációt, és a tavalyi átlagárfolyamokat megállapítható, hogy az elmúlt évben a magyar bruttó hazai össztermék körülbelül 100,5 milliárd dollár volt. Ez az adat persze nem az életszínvonalat, hanem a gazdaság méretét mutatja.

Fontos az árfolyam

A növekedés jelentős, hiszen 2003-ban még csak 82,7 milliárd dollárra rúgott a hazai GDP, dollárban kifejezve tehát több mint húsz százalékkal erősödött a magyar gazdaság. Ennek oka az árfolyamváltozásokban keresendő, egy év alatt 224,44-ről 202,63-ra erősödött a forint a dollárral szemben – írta a Világgazdaság.

Ezzel együtt a tízmilliós Magyarország GDP-je nagyjából egyenértékű a négymilliós Írország és a húszmilliós Románia gazdaságával. Ugyanakkor – számol be a Világgazdaság – a tízmilliós cseh, de az alig ötmilliós Finnország és Dánia gazdasága is erősebb a magyarénál, de a Las Vegas-i kaszinókról híres, 2,2 milliós Nevada is hozza a százmilliárdot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58