Európában is problémássá válhat az ivóvíz-ellátás

2006.10.09. 10:59
A General Electric a Zenon Environmental Inc. globális felvásárlásával bővítette magyarországi tevékenységét is. A kanadai anyacéggel együtt az oroszlányi Zenon-gyárat, valamint a kutató-fejlesztő és értékesítési szervezetet is átveszi a GE.

Komoly növekedést jelent a GE számára a kanadai Zenon anyacégének felvásárlása. A Zenon magyar leányvállalata immár a világcégen belül az infrastrukturális divízióhoz kerül. Az "Infrastructure" egyébként a GE hat főüzletágának egyike.

Ivóvíz

A világon már ma egymilliárd ember él olyan helyen, ahol az ivóvízellátás napi szinten problémát jelent, sőt az előrejelzések szerint ez a kérdés a jövőben Európában is kulcsfontosságúvá válik. Ennek a kihívásnak kíván elémenni a GE a vízzel kapcsolatos technológiák kifejlesztésével, illetve vízügyi divíziójának felfejlesztésével, mondta el az Indexnek Szini István, a GE magyarországi vezetője, a GE Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke.

A globális GE konszern
A GE technológiai, média- és pénzügyi szolgáltató cég, amely a repülőgép-hajtóművektől, az áramfejlesztő, víztisztító, biztonság-technológiai és egészségügyi képalkotó berendezésektől a vállalati és lakossági pénzügyi szolgáltatásokig, a televíziós műsorkészítésig vagy akár a csúcstechnológiájú anyagokig állít elő termékeket és kínál szolgáltatásokat. A GE száz országban tevékenykedik, és több mint 300 ezer embert foglalkoztat világszerte.

A világcég júniusban jelentette be, hogy felvásárolja a Zenont, amely a világpiac egyik vezető szereplője a víztisztítási membránok gyártásában. Ezeket a membránokat felhasználják a vizek újrahasznosításakor, a szennyvíz kezelésekor, sőt sótalanítási eljárásokban is.

A GE 689 millió dollárért szerezte meg a Zenont, amely új technológiát dolgozott ki a víztisztításra. A felvásárolt társaság globálisan 1400 munkatársat foglalkoztat, és Kanada száz legnagyobb foglalkoztatója között van. A Zenon 1980-ban jött létre, és az úgynevezett bemerülő membrántechnológiát alkalmazza világszerte. Kommunális és ipari felhasználók egyaránt igénybe veszik a cég által kidolgozott technológiát és berendezéseket. A Zenon termékei több mint negyven országban működnek, több ezer berendezést értékesített a cég, amely 15 országban képviselteti magát, ezek közül az egyik legjelentősebb termelő bázis Magyarország.

Eddig csak kereskedelmi képviselet

A GE Infrastructure, Water & Process Technologies - az a divízió, amelyhez a Zenon immár tartozik - már korábban is értékesített technológiát, berendezéseket kommunális vízművek, szennyvíztisztítók számára, illetve ipari megrendelőknek vízkezelési technológiákat és berendezéseket szállított.

A GE Magyarországon
A GE magyarországi tevékenységét három fő szervezet fogja össze. A 12.500 alkalmazottat foglalkoztató GE Hungary Zrt. árbevétele 2005-ben 551 milliárd forint volt, ennek 98 százaléka exportból származott. A GE Consumer Finance tulajdonában levő Budapest Bank Nyrt. (a GE Money Bank tagja), 3000 munkatársat foglalkoztat, nettó eszközállománya 2005-ben 545.8 milliárd forint volt. A GE 40 százalékos tulajdonosa a Genpact-Europe Kft.-t üzemeltető Genpact globális cégnek, amely 600 munkatársat foglalkoztat Budapesten.

A GE "vízüzletága" Magyarországon eddig csak kereskedelmi képviselettel volt jelen, a kanadai cég felvásárlásával viszont az oroszlányi Zenon-gyárat, kutató-fejlesztő szervezetet és a Zenon értékesítési szervezetét is átveszi a GE. A víz stratégiai erőforrás, ezért megítélése a jövőben változni fog. A vízkezelés kérdése óriási fejlődés előtt áll az említett okok miatt az egész világon, magyarázta az Indexnek Szini István.

"Az elkövetkező időszakban Magyarországon várhatóan fel fog gyorsulni az önkormányzatok által üzemeltetett víztisztító művek cseréje, modernizálása, a 21. századi technológiák bevezetése. Ebben a GE kiemelkedő partner lehet mint beszállító és az ország legnagyobb amerikai befektetője" - tette hozzá. (Mindennek tükrében érdekes, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházásában, a csepeli központi szennyvíztisztító építésében a Zenon nem vesz részt, mert ugyan érdeklődött a tender iránt, de végül nem adott be ajánlatot.)

Tizenhárom gyár

Az igazgatóság elnöke elmondta azt is, hogy a GE 1989 vége óta sikeresen működik és növekszik Magyarországon, mára a cég mind a hat fő üzletága aktív hazánkban. Jelenleg a GE a legnagyobb amerikai munkáltató (több mint 15 ezer embert foglalkoztatnak), és a legjelentősebb befektető (1989 óta több mint 1,1 milliárd dollárt invesztáltak Magyarországon), valamint a harmadik legnagyobb exportőr, amihez hozzájárul több mint 2000 kulcsbeszállítója is.

A GE jelenlegi három fő üzletága, a Healthcare (orvosi műszergyártás), Industrial (ipari) és Infrastructure (infrastrukturális), 13 gyárat üzemeltet 11 városban. Emellett három részleg, a Healthcare, a Lighting (fényforrásgyártás), Water (vízüzletág) folytat hazánkban kutatás-fejlesztést is. A Healthcare Közép-Európa, valamint a Consumer & Industrial Európa, Közel-Kelet és Afrika régiójának üzleti központja is itt található.

A BP és a GE közösen készül
A brit BP és az amerikai GE nemrégiben bejelentették, hogy szándékukban áll hidrogénerőművek közös fejlesztése és megvalósítása. Ezek jelentősen csökkentenék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, elsősorban a szén-dioxid-emissziót mérsékelnék. Az erről szóló szándéknyilatkozatot Londonban írta alá a két cég. A fosszilis energiahordozók, vagyis például a gáz és a szén még sokáig meghatározzák az áramtermelést, de a GE és a BP azon dolgozik, hogy hidrogént állítsanak elő e fosszilis anyagokból. Az új technológia alkalmazása során keletkező széndioxidot nem a levegőbe engedik, hanem mély geológiai formációkban rekesztenék el.

A két cég olyan technológiákat kíván kifejleszteni, amelyek gazdaságossá, hatékonnyá teszik a hidrogén gyártását. A BP már korábban bejelentette, hogy két terve is van hidrogénerőművek létesítésére Peterheadben (Skóciában) és Carsonban (Kaliforniában). Mindkét létesítményben GE-technológiát használnának fel. Ha ezt a külső körülmények és a belső gazdaságossági számítások is megengedik, a jövőben további 10-15 más, hasonló projektet terveznek a következő évtized folyamán.

Az első projektek elsősorban földgázból és szénből (kokszból) állítanának elő energiát, méghozzá úgy, hogy csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást. A szén-dioxidot megfelelően tárolnák is egyúttal, minthogy a CO2 90 százalékát "megfognák". A szén felhasználásánál például kulcsfontosságú a GE technológiája, amely gázneművé alakítja át a kokszot. A szén felhasználása energiatermelésre kulcsfontosságú azokban az államokban (USA, India és Kína), amelyek ipara jelentős energiaigényű, és ehhez képest kevés a saját forrásból származó nyersolajuk.