Elektromos fogkefe és DVD a sláger

Mikrósütő helyett már inkább mosogatógépet vesz a magyar. A szórakoztató elektronikai készülékek közül a DVD megy, a háztartási kisgépek között pedig az elektromos fogkefe viszi a prímet - derül ki a GfK Piackutató Intézet felméréséből.
A legutóbbi évek 80-90 milliárd forint körül stagnáló forgalma után idén az elektromos háztartási nagygépeknél jelentős növekedés várható. Az első félév során, február-július között értékben 10, mennyiségben pedig 20 százalék körül nőtt az értékesítés a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A különbség fő oka, hogy csökkennek az árak.

Az idei év érdekessége, hogy a GfK február-márciusban olyan kiemelkedő forgalmat regisztrált, mint más években csak karácsony előtt. A váratlanul kiugróan sok vásárlás megnehezíti az előrejelzést.

Mikró minden háztartásban?

Amíg korábban a mikrohullámú sütő iránt növekvő kereslet húzta a piacot, addig idén eddig a nyárnak köszönhetően a hűtőgépek, illetve a mosogatógépek eladása nőtt a legnagyobb mértékben, mind az értéket, mind a mennyiséget tekintve. Úgy látszik, mikrohullámú sütőből a háztartások ellátottsága közeledik a telítettséghez -állapítja meg a felmérés.

A szórakoztató elektronikai készülékek iránt korábban emelkedő kereslet most kezd alábbhagyni, forgalmuk az előrejelzés szerint stagnál ebben az évben, esetleg elmarad a tavalyi 100-110 milliárd forinttól, és feltehetően mennyiségben sem érik el a tavalyi szintet annak ellenére, hogy az árak tovább csökkennek. Mind mennyiségben, mind értékben fellendülés tapasztalható a DVD-nél, ugyanígy a CD-vel összekapcsolható készülékeknél is.

A háztartási kisgépek piaca várhatóan idén is 20 milliárd forint körül alakul, ahogyan a múlt évben is. Mennyiségben stagnál a hajszárító, gőzölős vasaló és a különböző konyhai kisgépek értékesítése. Mind mennyiségben, mind értékben leginkább az elektromos szájápolás eszközeinek, azon belül pedig különösen a fogkefe értékesítése növekszik, de pozitív trend jellemzi az év első felében a hajnyírót és az elektromos vízforralót is - derül ki a piackutató jelentéséből.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04