Közös programot dolgoz ki a kormány és a jegybank

A Gazdasági kabinet ülésén megállapodás született arról, hogy a kormányzat és a jegybank másfél-két hónapon belül közös programot dolgoz ki, amely iránytű lesz a a kormány és a jegybank számára.
Az idén a gazdaság várhatóan 3,5-4 százalékkal növekszik - mondta László Csaba pénzügyminiszter a Gazdasági kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.

László Csaba elmondta: 2002-ben az MNB által meghatározott inflációs cél várhatóan a felső határon, vagyis 5,5 százalékon teljesül.

A tárca idén 172,5 milliárd forintos költségvetési hiány-növekedést vár a leköszönő pénzügyminiszter által átadott dokumentumok alapján.

A legfőbb célkitűzésekben egyetért a jegybank és a PM

A Gazdasági kabinet ülésén megállapodás született arról, hogy másfél-két hónapon belül a kormányzat és a jegybank közös makrogazdasági pályát meghatározó programot dolgoz ki, amely iránytű lesz a jövőben a kormány és a jegybank számára.

Járai Zsigmond, a jegybank elnöke elmondta, a legfőbb célkitűzésekben egyetértés van. Ezek az európai uniós csatlakozás, az euró bevezetése, a Gazdasági és a Monetáris Unióhoz való csatlakozás feltételeinek megteremtése, a maastrichti kritériumok teljesítése.

A jegybankelnök kijelentette, hogy az MNB támogatja a gazdasági növekedés gyorsítását, és ezzel párhuzamosan az infláció csökkentését célzó programot. Kockázatnak nevezte ugyanakkor az államháztartási hiány 2002-es növekedését, illetve a 2003-as előreláthatóan magas deficitet.

Óvatos jövedelempolitika

A Gazdasági kabinet egyetértett abban, hogy csökkenteni kell a közszolgálati és a versenyszféra bérei közötti különbséget.Csillag István gazdasági miniszter hangsúlyozta, ez a szerkezeti torzulások megszüntetését szolgálja, és egyszeri intézkedéssorozatot jelent.

A kormányzat olyan megállapodásra törekszik az érdekegyeztetésben, amely hosszú távon biztosítja - a pénzügyminiszter megfogalmazása szerint - az óvatos jövedelempolitika érvényesülését. Ez kulcsszerepet játszhat 2003-ban az inflációs célok teljesülésében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19