Az elmúlt évek eredményeinek köszönhetően, a termékfejlesztésbe is bekapcsolódhat a nemesvámosi székhelyű Haribo Hungária Édességgyártó és Forgalmazó Kft. - erősítette meg a Napi Gazdaság információit Axel Pietruschinski ügyvezető igazgató.
A folyamatosan növekvő kereslet miatt a magyar Haribo az idén tovább növeli termelését. A közelmúltban többműszakos munkarendet vezettek be, s bővítették a létszámot is. A cég jelenleg 165 dolgozót foglalkoztat.
A tavalyi 9 ezer tonna helyett 2006-ban várhatóan több mint 10 ezer tonna édességet gyártanak majd. Ugyanakkor az újabb kapacitásbővítő beruházásokról még nem született döntés.
Marek Kisielewski, a cég kereskedelmi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója szerint Németország és az Egyesült Államok mellett mára egyre meghatározóbb a kelet-európai, valamint a Benelux államok piaca is.
A Haribo-csoport egyébként 1999-ben hozta létre a Haribo Hungáriát. Ezt követően megvásárolták a Flórián Kft.- t, majd 2002-ben egy 23 ezer négyzetméteres nemesvámosi telken 4 ezer négyzetméteres gyártóbázist építettek.
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Szexitalok, érzelmes keksz, matyómintás strucc, vallásgyalázó kefír. Az Index riporterei gyanútlanul ellátogattak a Foodapest kiállításra és elragadta őket a magyar élelmiszeripar pszichedelikus forgószele.
Rovataink a Facebookon