3,5 milliárdnyi versenybírság hét hónap alatt

2006.08.16. 07:44
Hosszú évek óta hasonló ügyek, ismétlődő jogsértések kerülnek a Gazdasági Versenyhivatal elé, vagyis az eddigi büntetéseknek nem volt elegendő visszatartó erejük. Az idén már százmilliós nagyságrendű bírságot is kiszabtak olyan ügyben, amelyet korábban talán olcsóbban is meg lehetett úszni.

Az idén eddig mintegy 3,5 milliárd forint pénzbüntetést szabott ki a jogsértő vállalkozásokra a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa. Ez meghaladja a tavaly összesen kirótt 3,3 milliárdot. A versenyhatóság keményen lépett fel nemcsak az erőfölényes és a kartellügyekben, hanem a fogyasztót érintő versenysértések miatt is.

Alig egy hónapja egymilliárd forinttal sújtotta a MÁV Zrt.-t, mivel az visszaélt gazdasági erőfölényével. A korábban monopolhelyzetet élvező vállalat a vasúti piacnyitás után indokolatlanul és jogszerűtlenül korlátozta az újonnan megjelenő vállalkozások üzleti lehetőségeit. Júniusban kartellező informatikai cégeket - az ISH, a SAP és az IBM Magyarország Kft.-t - kötelezett a GVH 1,5 milliárd forintos versenyfelügyeleti pénzbüntetés megfizetésére. A vállalkozások összejátszottak az egyetemek által kiírt közbeszerzési eljárások elnyeréséért.

Következetesnek tartják magukat

Mindez egyértelműen jelzi a GVH következetesen komoly bírságolási gyakorlatát. Tóth Tihamér, a versenytanács elnöke utalt arra, hogy a hivatal az utóbbi években alapvetően kartellügyekben alkalmazott súlyos szankciókat. Az eddigi legnagyobb - hétmilliárd forintot meghaladó - bírságösszeget éppen két éve, az emlékezetes autópálya-kartell miatt szabta ki.

Jó ideje azonban már a fogyasztót megtévesztő cégek is érzékelhetik a növekvő versenyhatósági szigort. Ennek egyik oka, hogy hosszú évek óta hasonló ügyek, ismétlődő jogsértések kerülnek a versenytanács elé, vagyis az eddigi büntetéseknek nem volt elegendő visszatartó erejük.

A Tesco milliói

Ezért ma komolyabb szankciókra számíthatnak a fogyasztót megtévesztő vállalkozások, különösen a visszaesők. Még az év elején fogyasztói ügyekben rekordösszegű bírsággal, 257 millió forinttal büntette a versenytanács a Colgate Palmolive Magyarország Kft.-t. A cég televíziós hirdetéseiben azt sugallta, hogy fogkrémei hatásosabbak a többinél. Ugyancsak súlyos árat fizethet a fogyasztót megtévesztő magatartásáért a Tesco: márciusban még "csak" 36 millió, júliusban már 100 millió forintot szabott ki rá a versenytanács, mert egyes akciós reklámkiadványaiban több termékét nem a valóságnak megfelelő adatokkal hirdette. A tanács ceruzája azért fogott ilyen vastagon, mert ez volt a kilencedik elmarasztaló határozata az áruházlánccal szemben.

Az EU-bizottság alapvetően megreformálta a bírságkiszabási közleményét, ami hatással lehet Magyarországra is. Az uniós fejlemények tükrében nem kizárt a magyar gyakorlat további szigorodása - mondta Tóth Tihamér. Ám a bírságnak határt szab a versenytörvény: az összeg nem lehet magasabb a vállalkozás - csoportszinten számított - forgalmának tíz százalékánál.